● news.bsdnet.hu

A tudósok arra jutottak, hogy az emberek és az emberszabású majmok nevetése meglepően hasonló ritmust követ, ami arra utal, hogy ez a viselkedés már közös ősünknél is jelen lehetett, akár 15 millió évvel ezelőtt. A Communications Biology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a nevetés alapvető ritmusa már akkor kialakulhatott, amikor az ember és a ma élő emberszabású majmok evolúciós útja még nem vált külön. A kutatók emberek, csimpánzok, bonobók, gorillák és orangutánok hangfelvételeit elemezték. Bár a hangzás természetesen fajonként eltér, a nevetés ritmusában és időzítésében feltűnő hasonlóságokat találtak. Az emberi nevetés gyorsabbnak és változatosabbnak bizonyult, de a hozzánk legközelebb álló csimpánzok és bonobók is hasonló tempóban adtak ki nevetésszerű hangokat. A gorillák és az orangutánok nevetése ezzel szemben lassabb volt. A kutatók szerint ez arra utal, hogy a nevetés alapmintázata már jóval az ember megjelenése előtt kialakult. A legnagyobb különbség nem magában a nevetésben, hanem annak használatában mutatkozott meg. Míg az emberszabású majmoknál a nevetés elsősorban játék közben jelenik meg, az ember ugyanazzal a hangadással nagyon különböző üzeneteket képes közvetíteni. Egy udvarias mosoly kíséretében elhangzó halk nevetés egészen mást jelenthet, mint egy felszabadult kacagás a barátok között. Sőt, sokszor még akkor is nevetünk, amikor valójában nem találunk viccesnek egy helyzetet. A kutatás egyik szerzője, Chiara De Gregorio szerint éppen ez teszi különlegessé az emberi nevetést: rendkívül rugalmas kommunikációs eszközzé vált. A kutatók úgy vélik, a nevetés vizsgálata nemcsak az emberi viselkedés megértéséhez járulhat hozzá, hanem a beszéd kialakulásának kutatásában is fontos szerepet kaphat. Az emberszabású majmok játék közbeni hangadásai ugyanis evolúciós szempontból közelebb állhatnak azokhoz a folyamatokhoz, amelyekből később az emberi nyelv fejlődött ki. Korábbi kutatások azt is kimutatták, hogy ezek az állatok nemcsak játszanak egymással, hanem képesek játékosan ugratni és provokálni társaikat is. Ez a viselkedés a humor egyik korai formájának tekinthető, hiszen feltételezi a másik reakcióinak felismerését és bizonyos társas szabályok megértését. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az eredmények egyelőre korlátozott számú hangfelvételen alapulnak, ráadásul főként fiatal, fogságban élő állatokat vizsgáltak. A következő évek kutatásai arra is választ kereshetnek, hogyan változik az emberszabású majmok nevetése az életkor előrehaladtával, és miként fejlődhetett ebből az ősi hangadásból az ember egyik legsokoldalúbb kommunikációs eszköze. Ha a feltételezés beigazolódik, akkor minden nevetésünkben ott visszhangozhat egy több millió éves evolúciós örökség.