Már az elődöntő a tét az Exatlonban, ma eldől kik jutnak a TOP3-ba
Mediapiac
2026-05-14 16:10
Újabb sorsdöntő estéhez érkezik az Exatlon Hungary, hiszen ma már az elődöntőbe jutás a tét. A tegnapi versenynapon két játékosnak is véget ért az álma: Karvalics Eszter és Horváth Roland búcsúzott a versenytől, miután a párbajokban Csóri Dorka és Lencse Laci bizonyult jobbnak.
A négyek viadalán most mindenki tiszta lappal indul. A mai nap győztesei ráadásul hatalmas előnybe kerülnek: automatikusan bejutnak a szombati elődöntőbe, így pénteken nem kell újabb futamokon és párbajokon bizonyítaniuk.
Az elmúlt napok alapján azonban semmit sem lehet biztosra venni. Az egyéni szakasz több váratlan fordulatot is hozott, ezért a papírforma könnyen borulhat.
Dorka már azt is elárulta, hogy szívesen látná magát a döntőben Luca oldalán, de addig még mindkettejükre kemény futamok várnak. Közben Boró és Réka is mindent megtesz azért, hogybiztosítsa helyét a TOP3-ban.
A férfiaknál is kiélezett a helyzet. Bár Koplányi Gábor teljesítménye az elmúlt időszakban hullámzó volt, Lencse Laci szerint továbbra is komoly esélyes lehet akár a döntőre is. Ugyanakkor Valkusz Máté úgy véli, Koplányi verhető egy párbajhelyzetben, még annak ellenére is, hogy már hat medállal rendelkezik.
Hogy végül kik jutnak be elsőként az Exatlon TOP3 mezőnyébe, az ma este 19:45-től derül ki.