Szerbia elégedetlen a Mol ajánlatával, tovább tárgyalnak a NIS eladásáról
HVG
2026-05-07 19:08
Belgrád most új javaslatot vár a Moltól a lehető legrövidebb időn belül, a hövő hétre már döntést várnak.
Szerbia elégedetlen a Mol-csoport legutóbbi ajánlatával, amelyet a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) jövőjéről folyó tárgyalásokon fogalmazott meg, ugyanakkor továbbra is elkötelezett a kompromisszumos megoldás mellett – közölte a szerb energiaügyi miniszter csütörtökön.
A Mol képviselőivel folytatott többórás egyeztetés után Dubravka Djedovic Handanovic azt mondta, a szerb fél számára elfogadhatatlanok azok a javaslatok, amelyek a pancsovai finomító jövőbeli működését, nyersolaj-feldolgozási kapacitását és a szerb piac ellátásbiztonságát érintik. Hangsúlyozta, hogy Belgrád nem lépi át azokat a kereteket, amelyeket korábban meghatározott.
A NIS stratégiai jelentőségű vállalat Szerbia számára, ezért a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy a pancsovai finomító továbbra is biztosítsa a szerb piac ellátását. A szerb állam azt is elvárja, hogy teljesüljenek a NIS korábbi kötelezettségvállalásai, vagy megfelelő kompenzációt kapjon az ország – mondta.
A miniszter jelezte, hogy Belgrád új ajánlatot vár a Moltól a lehető legrövidebb időn belül.
Csütörtökön kiderült, hogy egy tavaly alapított szerbiai vállalat kétmilliárd eurót (mintegy 719 milliárd forint), azaz a Mol ajánlatának a dupláját kínálja a Gazpromnyeftnek a NIS részvényeinek 56,15 százalékáért. Ranko Mimovics, a vállalat tulajdonosa azt mondta, hogy az oroszok általánosságban elfogadták az ajánlatot.
https://hvg.hu/gazdasag/20260507_mol-nis-gazprom-kft
Aleksandar Vucic szerb elnök azonban azt közölte: Belgrád nem engedi meg, hogy egy nemrég alapított szerbiai vállalat megvásárolja a NIS részvényeinek többségét, mivel nem rendelkezik megfelelő szakértelemmel. Vucic újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a cég „soha nem foglalkozott kőolaj-feldolgozással”, ezért Szerbia nem támogatja az ügyletet. A Mol-tárgyalásokról azt mondta, a döntés várhatóan a jövő héten megszületik.
A NIS az orosz energiaszektort érintő amerikai szankciók hatálya alatt álló vállalatok közül a legnagyobb. Ez a cég üzemelteti a pancsovai finomítót, amely Szerbia egyetlen finomítója, és szintén a NIS a legnagyobb üzemanyag-ellátó Szerbiában. Az orosz tulajdonrészét azért kell eladni, mert az USAszankciókat vezetett bea tulajdonos orosz cégek ellen, így a NIS is a büntetőintézkedések elszenvedőjévé vált.
A magyar Mol januárbanírt alákötelező érvényű megállapodást az orosz részesedés megvásárlásáról. Azonban Misa Brkics, az egyik legismertebb szerb gazdasági újságíróazt mondta: a Mol-NIS üzlet a magyar választás járulékos veszteségévé válhat. Szerinte ugyanis az oroszok nem örülnek a Fidesz bukásának, úgyhogy azon gondolkoznak, még így is a Mol számára kell-e eladniuk a tulajdonrészüket.
Nyitóképünkön Aleksandr Vucic. Fotó: HVG/Reviczky Zsolt.
Mikor következik be a kkv-státusz változása? Pölöskei Pálné, az Adózóna szakértője válaszolt.
Mikor áfamentes? A kérdésre dr. Csobánczy Péter, az Adózóna szakértője válaszolt.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. május 6. és 2026. május 31. között.
Mely területeket kell lefedni a megfelelő biztosítási védelem kialakításához? Hogyan zajlik a biztosítás tendereztetése?
A jobboldali publicista szavainak utóélete új magasságokat ért el.