← Vissza

news.bsdnet.hu

Demonstrációt tartottak Debrecenben a Semcorp-ügy miatt – fotókkal

Hajdú-Bihar (HAON) 2026-07-03 19:44
A Mikepércsi Anyák a Környezetért Egyesület (MIAKÖ) szervezésében tartottak demonstrációt pénteken 18 órától Debrecenben, a Régi Városháza előtt. A résztvevők a Semcorp debreceni gyárával kapcsolatos közelmúltbeli eseményekre reagálva gyűltek össze, és az akkumulátoripari beruházások környezeti hatásai ellen emeltek szót. A demonstráción elsőként Kozma Éva, a MIAKÖ elnöke szólt a résztvevőkhöz. Beszédében felidézte a Semcorp debreceni üzemével kapcsolatban nyilvánosságra került ügyet. Mint fogalmazott, 2026 februárjában a gyár területén ismeretlen, szúrós szagú, zöldes színű anyag került a talajba , amely miatt a hatóság vizsgálatot rendelt el. A szónok szerint a laboratóriumi vizsgálatok során többek között lítiumot, arzént, ólmot, cinket és kadmiumot mutattak ki, ezt követően pedig a kormányhivatal június 24-én leállította az érintett üzem működését. Kozma Éva hozzátette, hogy a vállalat bírságot kapott, valamint kármentesítésre és további környezeti vizsgálatok elvégzésére kötelezték. Ezt követően Veresné Péter Judit, a Stop Elektrolitgyár – Szolnok Élni Akar csoport, valamint az Akkumulátor-károsult Települések Igazáért Szövetség képviseletében szólalt fel. Elmondta, hogy a szövetség 2023 óta működik, jelenleg 12 civil csoportot fog össze, és több mint 40 akkumulátoriparral érintett magyarországi település problémáit kívánja képviselni. A civil szervezet képviselője egy átfogó stratégiai környezeti vizsgálat elkészítését sürgette, amely nem egyes beruházásokat külön-külön, hanem az iparág egészének környezeti és társadalmi hatásait értékelné. Kiemelte, hogy korábban több környezetvédő szervezet, szakmai testület és tudományos szervezet is felhívta a figyelmet az akkumulátoripar gyors bővítésének kockázataira. Veresné Péter Judit szerint az új akkumulátoripari beruházások engedélyezését fel kellene függeszteni addig, amíg a felülvizsgálatok nem készülnek el, valamint kezdeményezte, hogy a kormány egyeztessen az érintett civil szervezetekkel az általuk megfogalmazott követelésekről. A demonstrációt követően Papp László polgármester a közösségi oldalán tett bejegyzésében a véleménynyilvánításhoz való jog és a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tiszteletben tartja minden állampolgár alkotmányos jogát a békés véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez. Minden demokratikus közösség alapja, hogy a polgárok békésen kifejezhetik álláspontjukat a várost érintő ügyekben. Köszönjük mindazoknak, akik a demonstráción ezt békésen és a jogszabályok betartásával tették. Debrecen vezetése nyitott minden olyan párbeszédre, amely a város fejlődését, a lakosság biztonságát és életminőségének javítását szolgálja. Az önkormányzat kész együttműködni a civil szervezetekkel, szakmai közösségekkel, a lakossággal és minden érintett szereplővel annak érdekében, hogy a várost érintő kérdésekről érdemi egyeztetés valósuljon meg – írta. „Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tiszteletben tartja minden állampolgár alkotmányos jogát a békés véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez. Minden demokratikus közösség alapja, hogy a polgárok békésen kifejezhetik álláspontjukat a várost érintő ügyekben. Köszönjük mindazoknak, akik a demonstráción ezt békésen és a jogszabályok betartásával tették. A város jövőjét érintő kérdések sokakat foglalkoztatnak, ezért különösen fontos, hogy a közéleti vita kölcsönös tiszteleten, hiteles információkon és szakmai tényeken alapuljon. Az utóbbi idők eseményei, amelyek az elmúlt évek iparfejlesztései keretében a városba települt üzemek működéséhez kapcsolódnak, érthető aggodalommal tölthetik el Debrecen lakosságát. A folyamatok gyorsasága, az új technológiák érkezése, a beruházások nagyságrendje hozzájárulhat a bizonytalanság kialakulásához, amelyet tárgyszerű, hiteles információkon alapuló párbeszéddel lehet kezelni. A városvezetés ennek szellemében lépett fel legutóbb a szennyezést okozó és a jogszabályokat megsértő Semcorp Hungary Kft.-vel szemben, világossá téve a vállalat számára, hogy egyetlen olyan vállalkozásnak sincs maradása a városban, amelyik veszélyezteti a debreceni polgárok egészségét. Ezért szólította fel az önkormányzat a hatóságot a cselekvésre, a céget pedig az általa okozott szennyezés mielőbbi felszámolására, a gyártás áthelyezésére és a városból való önkéntes távozásra. Debrecen önkormányzata a továbbiakban hasonló módon fog eljárni minden egyes olyan, a városban működő vállalkozással szemben, amely nem tartja be a rá vonatkozó környezetvédelmi és egyéb jogszabályi előírásokat. Debrecen vezetése nyitott minden olyan párbeszédre, amely a város fejlődését, a lakosság biztonságát és életminőségének javítását szolgálja. Az önkormányzat kész együttműködni a civil szervezetekkel, szakmai közösségekkel, a lakossággal és minden érintett szereplővel annak érdekében, hogy a várost érintő kérdésekről érdemi egyeztetés valósuljon meg” – írta közleményében a polgármesteri hivatal. Képeinken az esemény: Mint korábban írtuk, Papp László polgármester július elsején Debrecenből való távozásra szólította fel a Semcorp vállalatot: Július 3-án a vármegyei kormányhivatal felfüggesztette a Semcorp debreceni üzemének teljes működését: Ajánljuk még:
Eredeti cikk megtekintése →