Egy rendkívüli és ritka élőlény – David Attenborough 100 évesen is a bolygónk szinkronhangja
HVG
2026-05-07 19:05
Századik születésnapját ünnepli Sir David Attenborough, és ötven éve kezdték el forgatni a sorozatot, amely a televíziózás történelmének a mérföldköve lett. A két kerek évfordulót ünnepli egy új dokumentumfilm, amely az Élet a Földön elkészülésének a történetét meséli el.
Hatalmas, és a mai napig újabb és újabb lenyűgöző alkotásokkal – most például a brit főváros rejtett élővilágát bemutatóVad Londonnal – bővülő életművében feltehetően mindenkinek van kedvenc filmje vagy jelenete, de ha David Attenborough-t kérdezzük, ő a fél évszázados, a tévézésben mérföldkőnek számító legendásÉlet a Földöncímű sorozatra mutat. A választást számokkal is meg lehet indokolni: az 1976-ban indult, három éven át tartó forgatás során 40 országot kerestek fel, több mint 1,5 millió kilométert tettek meg, több mint 600 fajt mutattak be, a végeredményt pedig világszerte több mint 500 millió ember látta.
Kellett hozzá egy személyes életútválság. A BBC-nél már komoly tekintélyre szert tett Attenborough-t igazgatónak kérték fel. Ő már ekkor kezdte terhesnek, vagy legalábbis nem önazonosnak érezni a menedzseri munkát, így amikor a testvérétől, Richard Attenborough-tól kért tanácsot, hogy vállalja-e el a megbízást, direkt választ kapott: „Bolond lennél, ha elfogadnád”.
Nincs politikai érzékenységem, sokat tudok a paradicsommadarakról, de nem sokat a miniszterelnökökről
– avat be a belső monológjába a Magyarországon a BBC Earth csatornán május 8-án, azaz a századik születésnapján debütálóÉlet a Földön – Attenborough legnagyobb kalandjacímű dokumentumfilmben, amely a sorozat megszületésének az 50. évfordulója alkalmából, a stáb tagjaival és a még mindig töretlen lelkesedéssel mesélő David Attenborough-val idézi fel az elképesztő forgatást.
Attenborough 1973-ban mondott le a műsorigazgatói posztjáról, és rávette a BBC-t, hogy engedélyezze azÉlet a Földöncímű műsor elkészítését, amelynek ő volt a forgatókönyvírója és műsorvezetője. Hatalmas vállalás volt, és a stáb semmit sem bízott a véletlenre.
A jobboldali publicista szavainak utóélete új magasságokat ért el.