● news.bsdnet.hu

[sz]DP, kép: magnific[sz] Ismerős a helyzet, amikor a napod abból áll, hogy a gyereked legújabb kamaszkori drámáját menedzseled, aztán rohansz a szüleidhez, mert nem értik a legújabb leletüket, este pedig, lefekvés előtt még lenne tíz perced feldolgozni a saját gyerekkori traumáidat, amik pont most törnek rád? Ha igen, üdv a klubban. Ez az „érzelmi szendvicsgeneráció” nevű aknamező, ahol a középkorú nők egyszerre próbálnak a gyerekeik, a szüleik és saját maguk szülei is lenni. A helyzet pedig, ahogy arra a Psychology Today friss cikke rámutat, a COVID-19-járvány utáni időkben csak még fojtogatóbb lett. A probléma ugyanis már rég nem csak annyi, hogy ki hozza el a gyógyszert a patikából. A valódi teher az érzelmi munka, ami láthatatlanul nehezedik a nőkre. A cikk szerzője, Lauren Dennelly egy barátnői ebéden szembesült azzal, hogy a beszélgetés óhatatlanul ugyanoda fut ki: egy háromfrontos küzdelemhez. Dennelly szerint a középkorban a szülői szerep egyszerre jelenti a gyereknevelést, önmagunk újranevelését a rossz minták elkerüléséért, és az idősödő szülőkkel való kapcsolat folyamatos újratárgyalását. Mindez egy olyan helyzetben, amikor az idősödő szülőkkel való kapcsolat is folyamatos újratárgyalást igényel, ami a saját gyermekkorunkból származó, évtizedes érzelmi terheket hozza felszínre. A helyzetet pedig csak súlyosbítja, ha valaki gyerekként maga is parentifikálódott, vagyis túl korán kellett felnőtt szerepeket magára vennie. Ezek a sebek felnőttként, a gondozói szerepekben újra felszakadnak, és egy ördögi körbe lökik az embert. A COVID-19-járvány pedig erre az amúgy is ingatag rendszerre mért hatalmas csapást: a szociális védőháló látványosan beszakadt, a nők pedig a munka és a háztartás mellett hirtelen otthoni tanárokká is váltak, gyakran kevés nagyszülői vagy közösségi segítséggel. A cikk elegánsan kerüli meg azt a közhelyes kérdést, hogy vajon a férfiak is ennyit agyalnak-e ezeken a dolgokon. Helyette egy sokkal élesebb, rendszerszintű problémát vet fel. Lauren Dennelly szerint a rossz kérdés helyett inkább azt kellene vizsgálni, hogy a társadalom a szakpolitikáival ösztönzi-e a férfiakat a gondozásban való részvételre, hogy az érzelmi elköteleződésüknek egyáltalán esélye legyen virágozni. Amíg a rendszerek nincsenek felépítve a gondozásban való egyenlő részvételre, addig a munka dandárja továbbra is a nőkre marad. [kapcsolodo]/a-gyereked-nem-a-terapeutad-a-szakertok-szerint-sulyos-ara-van-ha-erzelmileg-ra-tamaszkodsz/[kapcsolodo]