● news.bsdnet.hu

[sz]DP, kép: magnific[sz] Minden baráti társaságban, minden lépcsőházban és minden parkban van egy ember, akire a kutyák úgy repülnek rá, mint éhes darázs a vattacukorra. És ez az ember általában pont az, aki a hátán felálló szőrszálakkal, némán sikítva próbálja elhitetni a világgal, hogy ő és a kutyák között van egy láthatatlan, áthatolhatatlan fal. A rossz hír az, hogy ez a fal csak az ő fejében létezik. A jó hír pedig az, hogy a jelenség egy pofonegyszerű, de annál kínosabb kommunikációs félreértés, amiben mi, emberek, vagyunk a hunyók. A probléma ott kezdődik, hogy amit mi a helyzet kontrollálására tett kísérletnek, egyfajta vészjósló fixírozásnak hiszünk, az a kutyák nyelvén egy laza csevegésindítás. Katharina Marioth kutyakiképző és viselkedési szakértő szerint a félelmünkkel épp mi magunk küldjük a meghívót a kutyának – írja a német Petbook.de. „A kutya számára ez azt jelenti: ‘Hozzám szólsz, kapcsolatot akarsz.’ Meghívva érzi magát.” És ha ez a félreértett szemezés nem lenne elég, a helyzetet csak rontjuk azzal, ahogy a testünk reagál. A kutyák a behódolást és a játékra való felhívást látják abban, amikor valaki bizonytalanságában hátrálni kezd vagy összehúzza magát. A szakértő szerint a kutyák számára a szemkontaktus a párbeszéd felvétele, a visszahúzódás pedig nem elutasítás, hanem egyenesen bátorítás. „Ha emellett még hátra is lépünk, vagy összehúzzuk magunkat – például bizonytalanságból –, a kutya ezt nem elutasításként, hanem meghívásként fogja fel: ‘Ah, itt valaki kapcsolatot akar.’” De a vizuális jeleken túl van egy sokkal ősibb, láthatatlan kommunikációs csatorna is: a szag. A kutyák szó szerint kiszagolják a félelmünket. És ez kőkemény biológia. Amikor félünk, a testünk stresszhormonokat, például kortizolt és adrenalint termel, a kutyák pedig elképesztően kifinomult szaglásukkal ezeket a kémiai jeleket jóval azelőtt érzékelik, hogy mi magunk egyáltalán tudatosítanánk a pánikot. „Igen, ez tudományosan bizonyított. A kutyák képesek érzékelni a hormonális változásokat… Ez már nem testbeszéd, hanem szagláson alapuló folyamat.” Aki tehát legközelebb elkerülné a nem kívánt szőrös közeledést, annak érdemes a szemkontaktus helyett inkább a távolba révednie, kihúznia magát, és megpróbálnia nem hadonászni a kezeivel, mintha egy darázsraj elől menekülne. A kapkodó mozdulatokat, a szapora légzést a kutyák ugyanis nem fenyegetésnek, hanem érzelmi izgatottságnak vagy egyenesen segélykiáltásnak veszik, amire ösztönösen közeledéssel reagálnak, hogy „vigasztaljanak”. Persze a felelősség nemcsak a félő emberé. A gazdáknak is illene végre felfogni, hogy a „jaj, nem csinál semmit” kezdetű mondat a világ legidegesítőbb és legfeleslegesebb szólamává vált. Ha tudják, hogy valaki tart a kutyájuktól, a minimum, hogy pórázra veszik az állatot, és megkérdezik, hogy a másik fél egyáltalán szeretne-e kapcsolatot létesíteni. A kontaktusnak két alapfeltétele van: a félő embernek kell akarnia, és a kutyának nyugodtnak kell lennie. Minden más esetben a helyzet csak feleslegesen kellemetlen perceket szül mindenkinek. [kapcsolodo]sulyos-egesi-serulest-okozhat-a-kutyadnak-a-forro-aszfalt-ezt-kell-tenned-ha-mar-megtortent-a-baj/[kapcsolodo]