A Kétfarkúak négy éve forgatott videóját nyúlta le Magyar Péter, hogy bizonyítsa állításait Áder János villájáról
Index
2026-07-04 18:16
„Köszönjük szépen miniszterelnök úrnak, hogy feltöltötte újra Áder János házáról négy éve forgatott drónvideónkat, így legalább többen láthatták, bár azt természetesen zokon veszem, hogy a levágták róla a szövegeket, így a lakosság nem értesülhetett róla, hogy ugyan nem épült tó a ház kertjébe, de Áder már kérte, hogy emeljék meg a Velencei tó vízszintjét, így azért lehet majd horgászni a kertjéből” – írta közösségi oldalán Kovács Gergely, Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke .
Olyan értelemben mindenképp életünk legbénább drónozása volt, hogy úgy 10 méterre álltunk meg a háztól és már a teló kameraképén érdeklődve figyelhettük, ahogy elindulnak felénk a TEK-esek
– fogalmazott a politikus, aki szerint „a TEK-esek jó arcok voltak” és „gond nélkül elhitték nekünk, hogy ez egy olyan drón, amiben nincs is SD kártya”, amit ki tudtak venni a gépből, mire a hatóságok odaértek.
Kovács Gergely történetét ezek után változtatás nélkül közlöm, hiszen egy olvasót sem szeretnék megfosztani az élménytől: „Miután megjöttek, hosszú várakozás kezdődött, mert ilyenkor meg kell várni a rendőrséget is, akik csak fél óra múlva tudtak jönni. A helyzetet súlyosbította, hogy ebédidő volt és a terrorelhárítás alkalmazottai szerettek volna már kajálni, ahelyett, hogy a rendőrökre várnak velünk, akik nem is nagyon jöttek és megenni se lehet őket, de kétségtelenül elviselhetőbbé tette a várakozás hosszú perceit, hogy az egyik TEK-esnek öt percenként csengett a telefonja, épp annak, akinek a Pablo Escobarról szóló Narcos című filmsorozat főcímdala volt a csengőhangja. Aztán megjöttek a zsaruk és végre rend lett! Foganatosították az intézkedéseket, ami kimerült a drón lefotózásában, illetve később 50 ezer forintnyi bírságban és egy NAV vizsgálatban, ami arra irányult, hogy a drónt irányító srác egyéni vállalkozásának vajon melyik tevékenységi köre tehette lehetővé drónfelvételek készítését. Semelyik.
Mint ahogy akkor is írtuk és ezt miniszterelnök úr szerintem túl röviden idézte, valóban módosították a telek beépíthetőségét, hogy nagyobb házba költözhessen volt köztársasági elnök úr, de itt viccesebben tették, mint szokták, nem sima »kiemelt beruházás« lett, hanem hozzácsapták az ingatlant a Normafa törvény hatálya alá tartózókhoz, különösebben nem törődve azzal az aprósággal, hogy a Normafa azért picit odébb van.
Amúgy sokáig csak pletyka volt, hogy ide fog költözni Áder. Egy apró »baki« kellett hozzá, hogy meg merje írni a sajtó: az építésügyi dokumentációk akkor még bárki számára online elérhető nyilvános felületére feltöltött file-t úgy nevezték el, hogy rezidencia.pdf.”
Mint arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter miniszterelnök pénteken közösségi oldalán mutatta meg azt a 720 négyzetméteres villát, amelyben Áder János volt köztársasági elnök lakik , és amelynek fenntartására évente 21 millió forintjába kerül az államnak. A miniszterelnök szerint a felújításkor Áder János kérésére még a zöldterület maximális beépíthetőségét is megemelték, miközben a volt államfőnek két saját rózsadombi ingatlana is van. Szombaton a miniszterelnök újabb bejegyzéssel jelentkezett, amelyben arról ír, Áder János szervezete, a Kék Bolygó Alapítvány eddig több mint 18 milliárd forint közpénzt kapott , amelyből szerinte luxuskiadások és a belső kör finanszírozása valósult meg, miközben a nemzeti parkok jóval kevesebb forrásból gazdálkodnak.