Akkugyárellenes tüntetés volt Debrecenben
ATV
2026-07-05 05:36
Ezres tömeg gyűlt össze pénteken este Debrecenben a régi városháza előtt, hogy nyomatékosan jelezzék: továbbra sem kérnek az akkugyárakból a város környékén.
A demonstráción a debreceniek mellett szolnoki, nyíregyházi aktivisták is részt vettek, akik ugyanúgy féltik a környezetüket az akkumulátorgyárak terjeszkedésétől. A tüntetést szervező Mikepércsi Anyák elnöke azt mondta: mára az ügy teljesen átpolitizálódott.
Kozma Éva, a MIAKÖ Egyesület elnöke szerint a Semcorp szeparátorfólia-gyár súlyos károkat okozott.
„A Semcorp szeparátorfóliagyár lemérgezte a talajt és Papp László polgármester politikai játszadozásokat végez, ahelyett, hogy kristálytisztán foglamazna, hogy a gyár környékén élők használhatják-e a kútjaikat, milyen kiterjedésű és mértékű az a szennyezés, amit a Semcorp elkövetett.”
A tüntetők többször is Papp László távozását követelve skandáltak.
A táblák is egyértelműen jelezték: a tömeg nem kér az akkumulátorgyárakból. A felháborodást a Semcorp szennyezése váltotta ki, és most az is kiderült, hogy a gyár számos szabálytalanságot elkövethetett, ezért a hatóság le is állított mindenféle tevékenységet az üzemben.
Zeke László ügyvéd úgy fogalmazott: „Polgármester úrnál betelt a pohár, ahogy ő így mondta és hát ő nincs ezzel egyedül. Sokan vagyunk ezzel így Debrecenben. Amikor meghallottam, hogy tizenháromezerszeres határérték túllépés történt, akkor nem volt min gondolkodni, hogy ez így tűrhetetlen, hát, erről volt szó, nem ebben állapodtunk meg.”
A tüntetés résztvevői közül volt, aki azt mondta: élhetetlen hely lehet Debrecenből a kínai gyár szennyezése miatt, ami a gyerekek, unokák jövőjét is veszélyezteti, ezért nagyon szigorú szabályokra lenne szükség.
Forgács Attila Kálmán, a Szikra Mozgalom debreceni titkára szerint rendszerszintű változtatásokra van szükség.
„Ezek a problémák folyamatosan jelen vannak és szükség van egy rendszerszintű változtatásra annak érdekében, hogy ilyenek többé ne ismétlődjenek meg az országban, mint ami itt Debrecenben történt.”
A demonstrációval kapcsolatban híradónk kereste Papp László polgármestert, aki a péntek esti közleményét ajánlotta figyelmünkbe, ebben azt írta: „Minden demokratikus közösség alapja, hogy a polgárok békésen kifejezhetik álláspontjukat a várost érintő ügyekben.”
Emellett megköszönte, hogy a tüntetés békés volt. A miniszterelnök a polgármester posztja alá annyit kommentelt: „Milyen kis megengedő lettél hirtelen.”
Magyar Péter néhány napja lemondásra szólította fel Papp Lászlót és alpolgármestereit.