Áder János alapítványa szánalmasnak nevezte Magyar Péter vergődését, miután ő újabb 7 milliárd forintos állami támogatásról posztolt
Telex
2026-07-05 14:44
„Magyar Péter ma reggel felfedezte a csövön a lukat” – reagált a Telexnek az Áder János vezette Kék Bolygó Alapítvány a miniszterelnök vasárnapi Facebook-posztjára . Magyar arról írt, hogy Áder alapítványa az áprilisi választás előtt még 7 milliárd forint közpénzt kapott a korábbi 18 milliárd mellé.
Az alapítvány szerint „az éles szemű miniszterelnök arra ébredt, amiről mintegy száz cikk, tudósítás született az elmúlt egy évben”, hogy idén február végétől március végéig volt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány fenntarthatósági expója, a Planet Budapest, amit támogatott a magyar állam. A válaszuk szerint az Orbán-kormány tavaly tavasszal döntött a rendezvény támogatásáról, a támogatási szerződést 2025. június elején kötötték meg. A költségek első részlete tavaly júniusban, míg a második pedig idén január közepén érkezett. Valószínűleg erre célozhatott Magyar.
„Egyre szánalmasabb az a vergődés, amit Magyar Péter a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységével összefüggésben bemutat. Mindez érthető, hiszen a miniszterelnök kijelentéseiről is beigazolódott az a népi bölcsesség, hogy a hazug embert hamarabb utol érik, mint a sánta kutyát”
– tette hozzá közleményében az alapítvány.
Az Átlátszó tavaly júliusi cikke szerint 2023-ban még nettó 4,5 milliárd forintot költött az állami támogatásokkal kitömött alapítvány a kiállításra, a 2026-os rendezvény szervezését már nettó 7,055 milliárd forintos árajánlattal az Unger Zsolt Grafikai és Szolgáltató Kft. nyerte meg. Korábban Balásy Gyula cége, a Visual Europe Zrt. szervezte ezt az expót is, de az ő 8,3 milliárdos ajánlatuk nem lett tavaly befutó.
Megkérdeztük a kormányt, hogy a miniszterelnök Facebook-posztjában pontosan milyen támogatásra utalt Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Magyar Péter és a volt köztársasági elnök üzengetése azután kezdődött, hogy Áder János múlt héten kemény szavakkal alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását. Magyar szerint azért, mert Áderék „a Kék bolygó, vagy nem tudom milyen bolygó alapítványból lapátolták ki a pénzt, közpénzt évek óta”. Erre Áder János felszólította a miniszterelnököt, hogy hétfőig mutasson bizonyítékot vagy kérjen bocsánatot .
Pénteken Magyar megismételte, hogy „Áder János egy igazi közpénzhorgász”, aki „adófizetői milliárdokon felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre”. „Továbbra is várom a bizonyítékokat vagy a bocsánatkérést” – reagált pénteken Áder János a Telex kérdéseire, majd erre válaszul drónvideón mutatta meg Magyar a volt köztársasági elnök, közpénzen felújított villáját.
Arról itt írtunk bővebben , hogy mely ügyekre gondolhatott Magyar Péter, amikor közpénzhorgásznak nevezte Áder Jánost.