← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter először vesz részt miniszterelnökként NATO-csúcson, fapadossal utazik Isztambulba

Index 2026-07-05 14:49
Facebook-videóban jelentette be Magyar Péter , hogy hétfő hajnalban Isztambulba utazik, és kedden, valamint szerdán a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter társaságában vesz részt a törökországi NATO-csúcson . A miniszterelnök hangsúlyozta: ez lesz az első alkalom, hogy kormányfőként képviseli Magyarországot a katonai szövetség tanácskozásán. Emiatt kihagyja a hétfői és a keddi parlamenti ülést – mint mondta, először fordul elő, hogy nem mond napirend előtti beszédet, helyette Vitézy Dávid szólal fel. A kormányfő a videóban úgy fogalmazott, hogy az utóbbi hetekben bebizonyosodott, hogy megéri „megbízható, de kritikus partnerként” együttműködni – ezt szerinte az bizonyítja, hogy a Tisza-kormány pár hét alatt megállapodott Ukrajnával a kárpátaljai magyarok alapvető jogairól, felélesztette a V4-ek szövetségét, és hazahozta a „magyaroknak járó mintegy 6000 milliárd forintnyi uniós forrást”. Mindezt állítása szerint az Orbán-kormány „a szövetségesei elárulása és az ipari méretű korrupciója miatt” nem tudta megtenni. Magyar Péter kitért az uniós védelmi hitelprogramra is: szerinte az európai uniós SAFE-hitel kiváló lehetőség a Magyar Honvédség kapacitásainak erősítésére úgy, hogy annak előnyei az emberek mindennapi életében is észrevehetők legyenek, mivel bizonyos kereteken belül vasúti, infrastrukturális, egészségügyi és egyéb civil fejlesztések is megvalósíthatók ezekből a forrásokból. Azt állította ugyanakkor, hogy az előző kormányzat „abszurd terveket” nyújtott be a 16 milliárd eurós hitel kapcsán még április 12-e előtt, szerinte „feltehetően azért, hogy ellopják ezen összegek jelentős részét”. A Tisza-kormány – mondta – a kedvezményes hitelt felelősségteljesen, szakmai alapon és csak a valóban szükséges mértékben használja fel. A miniszterelnök az utazás körülményeiről is beszélt: elmondása szerint „szakítva az Orbán-kormány luxusutazásaival” visszautasította a honvédségi gépet, ezért kereskedelmi járattal, a Wizz Airrel repül Isztambulba, onnan gépkocsival megy Ankarába, és a korábban még az előző kormány által lefoglalt „luxusszállást” is lemondták, a delegáció méreténél és a szálloda kiválasztásánál is takarékosságra törekedtek. Magyar Péter azt is bejelentette – saját szavai szerint „transzparensen és őszintén” –, hogy a két kisebbik fia is elkíséri Törökországba: a NATO-csúcs után nem repül azonnal haza, hanem Antalyába utazik, ahol négy napot tölt velük, mert idén nyáron később erre már nem lesz módja . A gyerekek utazását és minden költségét állítása szerint ő maga állja. Hozzátette, hogy a törökországi tartózkodása alatt is folyamatosan kapcsolatban lesz a kormány tagjaival, részt vesz a kormányülés előkészítésében, és minden fontos döntés előtt tájékoztatást kap. A tervek szerint vasárnap este érkezik vissza Magyarországra, és július 13-án már ő mondja a napirend előtti felszólalást az Országgyűlésben. (Borítókép: Magyar Péter 2026. január 5-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Eredeti cikk megtekintése →