← Vissza

news.bsdnet.hu

Hadházy Ákos személyre szabott módosítást említ, szerinte az ellenkezőjét éri el Magyar Péter a mandátumkorlátozással

Index 2026-07-05 15:51
„Nem nehéz azt gondolni, hogy ez személyre szabott módosítás, mert nagyon kevés képviselőt érint ez a néhány szó. Én vagyok az egyik, Szél Bernadett a másik” – kommentálta a Telexnek Hadházy Ákos az Alaptörvény tizenhetedik módosítását, amely az eredeti tervekhez képest tovább szigorítja a képviselők mandátumát, ugyanis immáron nemcsak azok esnek ki a körből, akik már lehúztak tizenkét évet, hanem azok is, akiket legalább három választáson választottak meg országgyűlési képviselővé. Hadházy Ákos a lapnak azt is elárulta, hogy a nagyon komoly társadalmi felhatalmazás miatt még tudatosan és szándékosan türelmes az új kormánnyal, ugyanakkor vannak olyan ügyek, amelyek már kiverték nála a biztosítékot. Többek között a mandátumkorlátozás is idetartozik. Ha ennek a módosításnak az a célja, hogy ne gondolkodjak azon, hogy valamikor visszatérjek a politikába, akkor pont az ellenkezőjét éri el a miniszterelnök úr – fogalmazott. Az egykori országgyűlési képviselő még a múlt héten a Facebookon úgy fogalmazott, hogy ha valóban korlátozzák a maximális hivatali időt, akkor az nem a demokráciát, hanem sokkal inkább a korrupciót segíti elő, majd levezette, mit tehet egy képviselő, amennyiben tudja, hogy az utolsó ciklusát tölti. Ezenfelül számos pontot megfogalmazott, többek között szerinte a bebetonozott teljhatalom ellen a legjobb védekezés a tisztességes és demokratikus választás. Úgy véli, hogy a Fidesz nem egy párt, hanem egy bűnszervezet, majd jelezte, Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítása igenis legitim. Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés június 22-i ülésnapján beszélt arról először , hogy az Alaptörvény tizenhetedik módosításába belefoglalnák, hogy egy képviselő maximum tizenkét évig tölthesse be ezt a posztot. Egy nappal később a nyolc évet is belebegtette , ám úgy fest, hogy ettől végül visszatáncoltak. Merthogy Magyar Péter szombaton délután maga nyújtotta be a kormány nevében az Országgyűlésnek az Alaptörvény-módosítást , amely társadalmi egyeztetésen is átesett. A miniszterelnök a részleteket is ismertette, összességében pedig elmondta, az a cél, hogy a magyar államot soha többé senki ne ejthesse foglyul. (Borítókép: Hadházy Ákos 2025. szeptember 27-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Eredeti cikk megtekintése →