← Vissza

news.bsdnet.hu

„Nagyon súlyos”: Mészárosék brutális összegű szerződésein döbbent meg Vitézy Dávid

Economx 2026-07-05 16:02
A kormányváltás kezdeti, formális feladatai után, illetve a Tisztítótűz művelet közelgő debütálásával egyre látványosabb, hogy az egyes minisztériumok által felügyelt szakterületeken már javában zajlanak az érdemi átvilágítások. A közlekedési és beruházási tárcánál is elkezdték az autópálya-koncesszió alapos vizsgálatát. Az eddig kiderült tényekről Vitézy Dávid közösségi videójában úgy számol be , hogy ezen a címen egy 24 ezer milliárd forintos szerződést kötött a magyar állam a Mészáros Lőrinc és Szíjj László üzletemberek érdekeltségébe tartozó magántőkealapokkal. „Eszerint 35 évre gyakorlatilag közel minden magyar autópálya működtetését és fejlesztésének jogát átengedték, amit az állami költségvetés, az adófizetők finanszíroznak” – mondta a miniszter. A gigantikus keretösszegből pedig az elmúlt négy évben már 1024 milliárd forintot kifizetett az állam, – ami szavai szerint ugyancsak „egy brutális, felfoghatatlan szám” –, ám mint kiderült, a koncesszor még be se épített ennyit. „Ugyan elkezdtek építkezni az M1-esen, volt néhány felújítás, de ezermilliárd forintnyi műszaki tartalom nem jött létre” – magyarázza Vitézy, aki szerint ez így valójában nem egy koncesszió, hanem egy közpénz kicsatornázási eszköz. Megjegyezte: ez pedig még csak a kezdeti tapasztalat, ennél mélyebb átvilágításokra van szükség, de azt már korábban jelezte, hogy több mint négyszer annyit költött az állam az autópályák üzemeltetésére és felújítására, mint a közutak fenntartására és karbantartására. Ráadásul az Európai Bizottság is vizsgálódik az autópálya koncesszió miatt indított kötelezettségszegési eljárásban, mivel az ő álláspontjuk is megkérdőjelezi, hogy jogszerűen született-e a szerződés a vállalkozókkal, pontosabban a magántőkealapok tulajdonában lévő Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel. Nagyon súlyos örökség várt minket itt a minisztériumban – summázta a tárcavezető. Megosztom
Eredeti cikk megtekintése →