180 törvényt kell átírni: visszajönnek a megyék, eltűnnek a főispánok
Origo
2026-07-05 16:07
A Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezete szerint 180 törvényben kell átvezetni a változásokat, amennyiben az Országgyűlés megszavazza az Alaptörvény szombaton benyújtott módosítását. Magyar Péter a döntést így indokolta:
A most benyújtott javaslat kizárólag az átnevezésekről rendelkezik, vagyis a területi közigazgatás szervezetrendszerét, feladat- és hatásköreit nem érinti.
A Telex szerint az Alaptörvény módosításának elfogadása esetén később számos kormányrendeletet is át kell majd írni.
A vármegye és főispán elnevezést az Országgyűlés 2022-ben vezette be, a módosítások pedig 2023. január 1-jén léptek hatályba. Akkor a Wolters Kluwer összesítése szerint 1172 jogszabály módosítására volt szükség, miközben a változásokat intézménynevekben, hivatalos iratokban, táblákon, informatikai rendszerekben és nyilvántartásokban is át kellett vezetni.
Ahogyan arról az Origo beszámolt , a korábbi átállás költségei is jelentősek voltak: Akkor a megye helyett a vármegye kifejezést kellett átvezetni jogszabályokban, intézménynevekben, hivatali dokumentumokban, bélyegzőkön, táblákon és informatikai rendszerekben is, most ugyanezt kell visszacsinálni. A Magyar Közút csak a vármegyehatár-jelző táblák cseréjére mintegy 36 millió forintot fordított, miközben a korábbi „megye” feliratú táblákat időközben leselejtezték. Emellett a választási informatikai rendszerek módosítása is több tíz millió forintos kiadást jelentett.
Lapunk megkereste a Belügyminisztériumot is azzal a kérdéssel, hogy a vármegyék megyékre történő visszanevezése pontosan mekkora költséget jelenthet az államnak. Válaszuk a cikk megjelenéséig nem érkezett meg.