← Vissza

news.bsdnet.hu

Áder János alapítványa gúnyos választ adott Magyar Péter 7 milliárdos kérdésére

ATV 2026-07-05 16:17
Áder János alapítványa szerint egyre szánalmasabb a miniszterelnök vergődése. Idén február végétől március végéig a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány – a magyar állam támogatásával – megszervezte a nagy sikerű és ingyenesen látogatható Planet Budapest fenntarthatósági expót és élményprogramot – közölte az alapítvány vasárnap délután, a miniszterelnök délelőtti Facebook-posztjára reagálva. Magyar Péter azt kérdezte, mire kapott közvetlenül a választások előtt 7 milliárd forint közpénzt Áder János alapítványa. „Magyar Péter ma reggel felfedezte a csövön a lukat. Az éles szemű miniszterelnök arra ébredt, amiről mintegy száz cikk, tudósítás született az elmúlt egy évben” – szerepel a volt államfő alapítványának MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írták, a kormány a Planet Budapest támogatásáról tavaly tavasszal hozta meg a döntését, a támogatási szerződést pedig 2025. június elején kötötték meg. „A rendezvény költségeinek első részlete pedig tavaly júniusban, míg a második idén január közepén érkezett.” „A további felfedezéseket elősegítendő, arról is tájékoztatjuk a miniszterelnököt, hogy korábban Áder János már három Víz Világtalálkozót, valamint két fenntarthatósági kiállítást és élményprogramot szervezett” – fogalmaztak a kommünikében. Hozzátették: „Egyre szánalmasabb az a vergődés, amit Magyar Péter a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány tevékenységével összefüggésben bemutat.” Magyar Péter miniszterelnök vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán azt kérdezte, vajon mire kapott közvetlenül a választások előtt 7 milliárd forint közpénzt Áder János alapítványa. A kormányfő bejegyzése szerint a 7 milliárd forint a korábbi 18 milliárd forinton felül érkezett az alapítványhoz. A posztban a miniszterelnök ismét „közpénzhorgásznak” nevezte a volt köztársasági elnököt. Magyar Péter az elmúlt napokban többször is bírálta Áder Jánost és az általa vezetett Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványt. A miniszterelnök a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón arról beszélt: a közérdekű vagyonkezelő alapítványok állami tulajdonba vételével az Áder Jánoshoz köthető „milliárdos pénzszivattyú-alapítvány” is állami fenntartásba kerül. Áder János az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében arra szólította fel Magyar Pétert, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb hétfőig tegye közzé az állításait alátámasztó bizonyítékokat, vagy kérjen bocsánatot . Magyar Péter pénteken a Facebook-oldalán azt írta: Áder János „adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre” . Szombati bejegyzésében pedig azt közölte: Áder János alapítványa eddig 18,3 milliárd forintot kapott, amelyből „luxusvillát vettek és haverokat fizettek”.
Eredeti cikk megtekintése →