Hadházynak nem tetszik a Tisza-kormány néhány intézkedése, a képviselői mandátumkorlátozásra is reagált
ATV
2026-07-06 04:05
Hadházy Ákos szerint akár az ellenkező hatást is kiválthatja az Alaptörvény tervezett módosítása, amely három parlamenti ciklusban maximálná az országgyűlési képviselők választhatóságát.
„Ha ennek a módosításnak az a célja, hogy ne gondolkodjak azon, hogy valamikor visszatérjek a politikába, akkor pont az ellenkezőjét éri el a miniszterelnök úr” – mondta a Telex nek Hadházy Ákos.
A múlt héten társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet még úgy rendelkezett, hogy a jövőben nem választható országgyűlési képviselőnek az, aki összesen legalább tizenkét évig töltötte be a tisztséget. A szombaton az Országgyűlés elé benyújtott javaslat ezt azzal egészíti ki, hogy az sem indulhat képviselőjelöltként, „akit legalább három választáson országgyűlési képviselővé megválasztottak”.
A módosítás első látásra kisebb pontosításnak tűnhet, Hadházy szerint azonban érdemi különbséget jelent. A volt képviselő 2016-ban, ciklus közben került be az Országgyűlésbe Schiffer András listás mandátumának átvételével, majd a következő két parlamenti ciklusban is képviselő volt. Bár összesen tíz évet töltött a parlamentben, három különböző ciklusban szerzett mandátumot, így a módosítás rá is vonatkozna.
„Nem nehéz azt gondolni, hogy ez személyre szabott módosítás, mert nagyon kevés képviselőt érint ez a néhány szó. Én vagyok az egyik, Szél Bernadett a másik” – mondta Hadházy.
Hozzátette: az elmúlt napokban több sajtóorgánum is arról írt, hogy a korábbi, 12 éves szabály alapján rá nem vonatkozott volna a korlátozás, ezért feltételezi, hogy emiatt egészítették ki a végleges javaslatot. Szerinte nem valószínű, hogy az ötnapos társadalmi egyeztetés során tömegesen érkeztek volna olyan észrevételek, amelyek ezt a szigorítást indokolták volna.
„Nem tartom elegánsnak ezt a megoldást” – fogalmazott.
A volt független képviselő arról is beszélt, hogy egyelőre tudatosan türelmes az új kormánnyal, mivel az szerinte jelentős társadalmi felhatalmazást kapott, ugyanakkor már több olyan intézkedés is született, amellyel nem ért egyet. Ezek közé sorolta a képviselői mandátum korlátozását is.
Korábban a Facebook-oldalán arról írt, hogy a mandátumkorlát szerinte nem a demokráciát, hanem akár a korrupciót is erősítheti. Véleménye szerint azok a képviselők, akik tudják, hogy többé nem indulhatnak választáson, utolsó ciklusukban nagyobb eséllyel nem végeznek érdemi munkát, minden javaslatot megszavaznak a pártvezetés kérésére, vagy későbbi állások reményében lobbiznak különböző gazdasági érdekcsoportoknak.
„A bebetonozott teljhatalom ellen a legjobb védekezés a tisztességes és demokratikus választás. Ha ennek megvannak a feltételei, a rossz képviselőt el fogják zavarni, a jót meg megtartják – miért ne tartanák meg?” – fogalmazott korábbi bejegyzésében.
Hadházy szerint egy új, arányosabb és demokratikusabb választási rendszer hatékonyabban biztosítaná a politikai versenyt, mint a jelenlegi szabályozás, ezért álláspontja szerint nincs szükség sem az aktív, sem a passzív választójog ilyen jellegű korlátozására.
A módosítás Hadházy Ákos mellett Szél Bernadettet is érintené, aki 2012 és 2022 között volt országgyűlési képviselő. A szabályozás alapján a jövőben nem indulhatna országgyűlési választáson a KDNP-s Hollik István és az MSZP-s Gurmai Zita sem, akik szintén három különböző parlamenti ciklusban szereztek mandátumot, noha összesen nem töltöttek tizenkét évet az Országgyűlésben.