● news.bsdnet.hu

Jesse Eisenberg egyáltalán nem passzol abba a sztereotípiába, amit a hollywoodi sztárokról képzelünk. Olyan sikerfilmek fűződnek a nevéhez, mint a Zombieland– és a Szemfényvesztők-franchise, a Social Network – A közösségi háló vagy épp rendezőként az Oscar-díjjal jutalmazott Rokonszenvedés, mégis rendkívül szerény, barátságos figura. Mielőtt Karlovy Varyban bemenne a Loungeba, hogy a moderátor és a közönség kérdéseire válaszoljon egy másfélórás beszélgetés keretében, előtte a hátsó bejáratnál ráérősen fotózkodik az arra járó rajongókkal. Türelmes, mindenkihez van egy-két kedves szava, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Amikor nem sokkal később odabent szóba kerül az empátiája, rögtön el is mondja, hogy neki gyakorlatilag papírja van arról, hogy szélsőségesen empatikus természet. Nemrég elajándékoztam az egyik vesémet egy idegennek, és utána olvastam, hogy egy kutatás szerint a veséjüket idegeneknek adó emberek rendkívül empatikusak. Jesse Eisenberg a Karlovy Vary-i Filmfesztivál díjával a fesztivál nagytermében (Forrás: Profimédia) Egy nagy nem Zuckerbergre Ez az empátiája vezetett ahhoz a döntéséhez is, hogy visszautasította a lehetőséget, hogy részt vegyen talán leghíresebb filmje, a Social Network – A közösségi háló folytatásában, hiába győzködte őt hosszan Aaron Sorkin forgatókönyvíró-rendező. Elmondása szerint, amikor az első filmet forgatták, Mark Zuckerberg még nem volt különösebben ismert figura, így ő is csak egy izgalmas karakterként tekintett rá. David Fincher azzal adta el neki a szerepet, hogy képzeljen el egy olyan fickót, akin kívülről sosem látszik, hogy vajon épp mit gondolhat, és ezt kellően izgalmasnak találta. A film átütő siker lett, Zuckerberg pedig a következő évek során a világ egyik legismertebb és leghatalmasabb emberévé vált, aki hihetetlenül nagy hatalommal bír, de az már egyáltalán nem érdekli, hogy a hatalmát az emberiség javára próbálja fordítani, sőt, valójában semmi emberség nincs benne. Ezért döntöttem úgy, hogy nem vállalom a folytatást, mert nem szeretném, hogy továbbra is hozzá hasonlítsanak – mondta a beszélgetésen a színész, amit a jelen lévő közönség hatalmas tapsviharral jutalmazott. Eisenberg az eseményen nem ismert tabutémát. Amikor a moderátor elnézést kért, hogy előzetes megbeszélés nélkül kérdezte a mentális betegségeiről (elmesélte, hogy fiatalon többek között depresszióval és szorongással kezelték), Eisenberg rávágta, hogy nincs ezzel semmi baj, szerinte az is hasznos, ha beszélünk, és az is, ha filmeket készítünk a témáról, mert legalább az emberek látják, mi rejtőzhet egy-egy embertársuk furcsa viselkedése mögött, és ez empatikusabbá teheti őket, amikor kapcsolatba kerülnek olyanokkal, akik mentális problémákkal küzdenek. Jesse Eisenberg a moderátor és a közönség kérdéseire válaszol (Forrás: KVIFF Press Department) Auschwitz és a privilegizált élet Természetesen a legtöbbet nagy rendezői sikeréről, a Rokonszenvedésről mesélt, aminek köszönhetően a napokban ünnepélyes keretek között veheti át a lengyel állampolgárságát. Elmondása szerint a sztorit először úgy írta meg, hogy sem Auschwitz, sem Lengyelország nem szerepelt benne, a két problémás rokon ehelyett Mongóliába utazott együtt. Csakhogy hiába járt már Mongóliában korábban, Eisenberg rájött, hogy egyszerűen nem ismeri az országot annyira, hogy az ihletet adjon neki, így a 30. oldalnál elakadt. Az ihlet néhány héttel később érkezett, amikor véletlenül meglátott egy hirdetést, amiben Auschwitz-túrákat reklámoztak ebéddel. Hát nem elképesztően bizarr ebéddel reklámozni egy látogatást egy helyen, ahol emberek tömegei pusztultak éhen? Eisenberg fejében összeállt, hogy csodás párosítás lehetne privilegizált életű amerikaiak utazását bemutatni egy olyan tragédia helyszínén, mint Auschwitz. Elmondása szerint a privilegizált, gazdag életmód régóta irritálja, miközben tisztában van vele, hogy maga is ilyen életet él. Elmesélte, hogy nemrég egy méregdrága malibui étteremben járt, ahol egy másik asztalnál egy anya ült a kisfiával, a kisfiú pedig rendeléskor megkérdezte az anyját, hogy „Anyu, a rákszószt vagy a szarvasgombaszószt szeretem?” Eisenberg rácsodálkozott erre a valódi problémák nélküli életre, miközben bizonyos szempontból sajnálta is a fiút, hogy mivel semmiért sem kell küzdenie, nehéz lesz igazán élveznie az életet. Erről eszébe jutott kontrasztként a saját gyerekkora, amikor az apja egyszer egy étteremben nagyon leteremtette, mert drága frissen facsart narancslevet kért inni az étele mellé: utána sokáig sosem rendelt étteremben narancslevet. A saját privilegizált helyzetével pedig már csak azért is tisztában van, mert a felesége gyerekeket tanít New Yorkban, akik között sok a hátrányos helyzetű. Napközben velük foglalkozik, aztán este hazamegy a kisfiához, akinek mindene megvan, amire csak szüksége lehet az életben. Jesse Eisenberg türelmesen állta a rajongók rohamait (Forrás: KVIFF Press Department) Auschwitz és humor A Rokonszenvedésben szándékosan játszott rá arra, hogy az alaphelyzet kellően drámai legyen, de azt komikus és abszurd szituációkkal oldja, mert a koncentrációs táborok látogatása amúgy is valahol kellően abszurd, ugyanakkor nagyon tiszteletreméltó dolog. „Valahol abszurd, hogy jön a gazdag amerikai fiatal, és a luxushotel szobájából elugrik Auschwitzba, de ha belegondolok, hogy ugyanez a fiatal ezt a pénzt arra is költhetné, hogy mondjuk Miamiban naphosszat partizzon, akkor szerintem szuper dolog, hogy itt legalább tanul valamit, ami talán egy életre vele marad”. Hogy mi volt a saját legabszurdabb koncentrációs táboros élménye? Egy gázkamra előtt kértek tőlem közös fotót. Azt gondoltam, ez csodálatos – mondta, majd elmagyarázta, hogy szerinte, ha egy egykor a táborban dolgozó náci katona látná, hogy 80 évvel később az ott elpusztított zsidók egyik leszármazottja nemzetközileg ismert filmcsillagként Auschwitzba utazik, ahol a látogatók közös fotókat kérnek tőle, akkor borzasztóan ideges lett volna ettől, amit kellően jó indoknak tartott a fotók elkészítéséhez. A film egyetlen Oscarját legjobb mellékszereplőként Kieran Culkin vihette haza, akit Eisenberg hihetetlen figurának tart. Szerinte minden színész él-hal azért, hogy díjakat kapjon, ehhez képest Culkin a Rokonszenvedésért szinte minden létező díjat megkapott, és még arra se vette a fáradtságot, hogy személyesen átvegye őket, talán 2-3 díj kivételével. Eisenberg Culkint ösztönös zseninek tartja, aki sosem azt csinálja, amit kérnek tőle. Ez rendezőként nagyon idegesítő, mert, ha azt kéred tőle, hogy álljon oda, ő helyette leül ide. Aztán mindig rájössz, hogy az ő ötlete volt a jobb.   Jesse Eisenberg és a kíváncsi hallgatóság Karlovy Varyban (Forrás: KVIFF Press Department) Felelevenített azt is, hogy a sztárja az utolsó pillanatban ott akarta hagyni a filmet, mert a forgatás helyett inkább a gyerekeivel akart időt tölteni. Csakhogy a film egyik producere épp Culkin exbarátnője, az őt jól ismerő Emma Stone volt, aki azt mondta, hogy Jó, persze, tedd, amit jónak látsz, de tudd, hogy most tettél 300 embert munkanélkülivé. Stone elmagyarázta neki, hogy már nincs idő újracastingolni a szerepet, így ha kilép, le kell fújniuk a forgatást, Culkinnál pedig beindult a lelkifurdalás, ezért végül megcsinálta a neki Oscart hozó filmet. Nem rossz, inkább csak komplikált emberek Eisenberg kezdetektől vonzza a komplikált karaktereket, íróként, rendezőként és színészként is ezek érdeklik őt. Csakhogy ő nem komplikáltnak, hanem normálisnak látja őket. Woody Allenről a legtöbb néző azt gondolja, hogy milyen különös fickó. Én meg azt, hogy egy teljesen átlagos pasas. Gyerekkoromban New Jerseyben a környéken szinte minden fickó ilyen volt. Alkotóként mindig komplex karakterekben gondolkodik, ezért amikor negatív karaktert játszik, hozzájuk is megértéssel és empátiával közelít, amit azonban sok néző az esetükben nem igazán szeret, hiszen empátiát érezni a gonosztevő iránt mindig zavarba ejtő. A saját alakításait egyébként nem szereti visszanézni, jó néhány olyan filmje van, amit sosem látott nagy vásznon, ugyanis folyton a hibákat látja benne, így képtelen élvezni a filmet. Ezért is örült, amikor felkérték, hogy szinkronizáljon a Minyonok és szörnyekben, ugyanis ez végre egy olyan munkája volt, amit bármikor megnézhet, mert nem kell önmagát látnia a vásznon.The post „Egy gázkamra előtt kértek tőlem közös fotót. Azt gondoltam, ez csodálatos” first appeared on nlc.