← Vissza

news.bsdnet.hu

A világelső meglepő wimbledoni veresége után: Inkább szeretnék jól berúgni, és elfelejteni a teniszt

Index 2026-07-06 10:32
Meglepetésekből nem volt hiány a wimbledoni teniszbajnokság hetedik játéknapján sem: kiesett a női egyéni verseny végső favoritja, a világelső Arina Szabalenka, akit Naomi Oszaka győzött le két szettben (6:2, 7:6). Meglepő veresége után a fehérorosz klasszis érkezett az interjúszobába. „Nyilván nem vagyok elégedett azzal, ahogyan játszottam, de egyszerűen fölém nőtt. Úgy éreztem, elképesztő színvonalon teniszezett. A mérkőzés első labdamenetétől küszködtem. Mit tehettem volna, amikor az ellenfelem sorra ütötte az ászokat, és folyamatosan a vonalakat találta el? Félelem nélkül vállalta a nagy ütéseket. Én közben csak próbáltam megtalálni a ritmusomat. Leginkább saját magammal küzdöttem, ő felszabadultan, bátran ment előre és megjátszotta az ütéseit. Próbáltam ütőt cserélni, módosítani a lendítésemen, alkalmazkodni. Tényleg mindent megpróbáltam, amit csak lehetett. Egyszerűen úgy tűnik, hogy ez egyáltalán nem az én napom volt, ő valószínűleg pályafutása egyik legjobb teljesítményét hozta. Néha egyszerűen így alakul, kimész a pályára, mindent beleadsz, ami tőled telik, és mégis elveszíted a mérkőzést. Nem vagyok boldog emiatt. Nincsenek különösebb érzelmeim. Egy dolgot viszont tudok: sokkal jobban kezeltem ezt a helyzetet, mint tavaly. Idén elszúrtam. Jövőre megpróbálom jobban csinálni. Gratulálok Naominak, és minden jót kívánok neki. Jelenleg én vagyok a világelső. De a mai teljesítményem alapján nem úgy játszottam, mint egy világelső. Tegnap viszont igen. Őszintén szólva most egyáltalán nem akarok a világranglistára gondolni. Inkább szeretnék jól berúgni, elfelejteni egy időre a teniszt, aztán összeszedni magam, és jobb formába kerülni. Erősebben fogok visszatérni. A következő tornára mindent újra felépítünk az alapoktól” – válaszolt az újságírói kérdésekre Szabalenka, ezúttal nem viccelődve. Naomi Oszaka győzelmével hirtelen a wimbledoni teniszbajnokság női egyesének egyik favoritjává lépett elő. „Nagyon nehéz mérkőzés volt, de idén már többször is játszottam ellene. Ezért igyekeztem azokra a dolgokra összpontosítani, amelyekben erős vagyok, és a pozitívumokba kapaszkodni, hogy azok segítsenek a mérkőzésen. Igyekeztem nagyon jól adogatni, mert füvön ez kulcsfontosságú. Emellett arra is törekedtem, hogy minél hamarabb átvegyem az irányítást a labdamenetekben. Ma ez szerencsére nagyon jól működött. Úgy próbáltam felfogni, mintha ez csak egy edzőmeccs lenne. Azt mondogattam magamnak: Hát, ehhez az edzőmeccshez elég nagy a közönség, de túl leszünk rajta. Fiatalabb koromban nem volt a legjobb a kapcsolatom a füves pályával és Wimbledonnal. Nem is igazán tudom, miért érzem magam idén ennyire komfortosan füvön. Szerintem sok gyakorlást végeztem Tomaszszal. Ezek többsége ráadásul nem is füves pályán zajlott. Inkább a játékminták felismerésére, a különböző szituációk begyakorlására összpontosítottunk, és arra, hogy magabiztosabban érezzem magam a saját játékomban. Úgy érzem, hogy az egész év során egyre magabiztosabbá tett a mozgásomban, és abban is, hogy milyen játéktervvel lépjek pályára az ellenfeleim ellen. Rómában nagyon simán kikaptam Igától. Utána teljesen kizártam mindenkit magam körül. Egyszerűen felszálltam az első gépre, és hazarepültem. Nem ez volt a legprofibb dolog, amit tehettem. Még a csapatommal sem beszéltem. Nagyon szégyelltem magam amiatt, ahogyan viselkedtem. Ezután azt mondtam magamnak, lassan harmincéves leszek, élveznem kell azt az időt, ami még előttem áll. Természetesen a tenisz rendkívül fontos számomra, de van életem a pályán kívül is. Úgy kell megbecsülnöm a teniszt, hogy nem tulajdonítok neki mindent felülíró jelentőséget” – vallotta be Naomi Oszaka, aki először jutott negyeddöntőbe Wimbledonba és így bekerült a Last 8 Clubba, ami komoly kiváltságokkal jár. Novak Djokovics újabb tenisztörténeti rekordokat döntött Wimbledonban: a 106. egyéni mérkőzését nyerte az All England Clubban, amennyit soha senki előtte; sorozatban kilencedszer, összesen 17. alkalommal jutott negyeddöntőbe a füves Grand Slamen. Versenyben maradt a nyolcadik wimbledoni és a 25. Grand Slam serlegéért, kérdés, hogyan tud regenerálódni a vasárnapi 3 óra 27 perces diadala után. „Manapság több időt töltök regenerálódással, mint valaha. Egyszerűen a testem már nagyobb igénybevételnek van kitéve, több a kopás és az elhasználódás. Nem mondhatom, hogy mindig élvezem. Rengeteg időt vesz el, de ez a folyamat része, és alkalmazkodni kell ahhoz, ahogyan a test az elmúlt években, az élet későbbi szakaszában megváltozott. Az egész pályafutásom során mindig azt kerestem, mi adhat előnyt: melyek a legjobb regenerációs és jólléti technológiák. Használtam hiperbár oxigénkamrát, kriokamrát, hidegvizes merülést, vörösfény-terápiát, pulzáló elektromágneses terápiát, és még sok minden mást. Rengeteg módszert kipróbáltam, és sokat a mai napig is alkalmazok. Végső soron azt kell kitapasztalnod, hogy neked személy szerint mi működik a legjobban. Őszintén szólva a mai győzelem nem adott különösebb elégedettséget vagy élvezetet. Persze megkönnyebbültem, és örülök, hogy nyertem, de nem igazán élveztem a mérkőzést. Remélhetőleg a következő meccs ebből a szempontból jobb lesz. Alapvetően élvezem a küzdelmet. Bizonyos értelemben még a szenvedést is, persze csak egy bizonyos mértékig. Nem vágyom rá, és nem keresem ezeket a helyzeteket. De ha mégis ilyen helyzetbe kerülök, akkor egyszerűen végig kell harcolni, és meg kell találni a módját annak, hogy nyerjek. Ma is ezt tettem. Ismét egy olyan ellenféllel játszottam, aki ihletett formában teniszezett, és rendkívül magas színvonalon játszott. Ezért ebből a szempontból örülök, hogy sikerült megtalálnom a győzelemhez vezető utat, mert végső soron mindig ez az eredmény a célom. Fizikailag nem volt gond. Inkább a játékommal volt problémám. Fizikailag nagyjából rendben éreztem magam. Egyszerűen nem élveztem, ahogy teniszeztem. Ebben az ellenfelemnek is nagy szerepe volt, mert komoly nyomást helyezett rám, és nagyon jól játszott. Nehezen találtam meg azt a játékot, azt a szintet, amit szeretnék elérni – azt a formát, ami szerintem különösen a második fordulóban megvolt. De a győzelem az győzelem, még akkor is, ha nem szépen nyersz. Remélhetőleg erre tudok majd építeni a következő mérkőzésen. Maximalista vagyok. Mindig a lehető legjobb játékot és a legjobb teljesítményt szeretném nyújtani. Magamért, a csapatomért és a közönségért is. Ez azonban nem mindig lehetséges, és néha nehezen fogadom el, illetve nehezen dolgozom fel ezt. Közvetlenül a mérkőzés után mindig így érzek. Aztán tovább kell lépni, levonni a tanulságokat, és legközelebb még jobbnak lenni. Néha segít egy kicsit kiengedni a feszültséget, ami felgyülemlik bennem. Nem vagyok rá büszke, amikor figyelmeztetést kapok, vagy amikor elveszítem a fejem. Egyáltalán nem ezt keresem, és nem is ez a célom. De, amikor megtörténik, megtörténik. Ilyenkor igyekszem gyorsan túllépni rajta, nem rágódni rajta túl sokáig, hanem a következő pontra és az előttem álló feladatra koncentrálni” – magyarázta Novak Djokovics az interjúszobában, miután már a pályán is elnézést kért a káromkodásokért. (Borítókép: Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →