● news.bsdnet.hu

A film cselekménye két árvaházi fiatal, Nica ( Caterina Ferioli ) és Rigel ( Biondo ) sorsát követi nyomon. A gyerekek egy sötét, kegyetlen intézményben, a „Sír” falai között nőttek fel, ahol a közösen átélt traumák és a láthatatlan kínok kovácsolták őket elválaszthatatlanul eggyé. A történet akkor vesz új fordulatot, amikor egy család örökbe fogadja őket, így kikerülve a külvilágba, a sötét múlt árnyékában kell megtanulniuk kezelni a köztük ébredő, egyre forróbb és fájdalmasabb vonzalmat. Sokan emlegetik fantasyként: a cím, a poszterek és a film egész képi világa valami misztikusat ígér. Érdekes módon azonban egy cseppnyi mágia sincs benne – mégis, a filmnek van egyfajta „finom misztikuma”, amit Nica gyönyörű, érzékeny elbeszélése és a csodálatos zenei aláfestés tesz teljessé. Nem is értem az előbb felsorolt címkéket, de talán pont ez a félrevezetés adja meg azt a különleges keretet, amiben a valós érzelmek még jobban felerősödnek. A történet magja a két főhős, Nica és Rigel gyermekkori, árvaházi kötődése, ami egy igazán szívszorító, ugyanakkor stabil alapot ad az egész filmnek. Számomra ez volt a film egyik legerősebb pontja: látni azt az utat, ahogy a közösen átélt traumák, a „Sír” falai között szerzett sebek összekovácsolják őket. Bár Biondo nem a klasszikus, trendi hollywoodi szépségideált képviseli, a karaktere egyszerűen lehengerlő. A tekintete, a vívódása, az a fajta „delejező” kisugárzás, amivel a szerepét megformálta, teljesen hitelessé teszi. A kettejük közötti kémia pedig tagadhatatlan: imádtam, hogy a vonzalom nem egy pillanat alatt csattant el, hanem fokozatosan, kínzó lassúsággal épült fel. Külön piros pont jár azért, hogy a film nem sietett el a fizikai kiteljesedést, a csókra való várakozás feszültsége pedig csak tovább mélyítette az összetartozás érzését. Persze, nem akarom elhallgatni a hibáit sem. Voltak logikai bukfencek, és néha a dialógusokba is belecsúszott egy-egy kínosabb, túlzottan költői metafora – Rigel „farkasos” monológjainál néha én is csak pislogtam. A végkifejlet pedig, különösen a bírósági jelenet, elképesztően gyorsra és kissé kidolgozatlanra sikerült. Mégis, minden hibája és a klisék ellenére ez a film teljesen elvarázsolt. Van benne egyfajta nyers, fájdalmasan szép őszinteség a szerelemről, a vágyódásról, a családról és az igazságkeresésről, ami miatt teljesen együtt tudtam érezni a karakterekkel. Az az érzés, ami a képernyő elé kötött, a feszültség és a végén az az imádnivaló utolsó képkocka... egyszerűen nem hagy nyugodni. Most pedig nincs más hátra: irány a könyvesbolt , mert ezt a történetet olvasva is át akarom élni!