● news.bsdnet.hu

Négy lesgól egyetlen mérkőzésen. Hétperces videózás után megadott, utólag is vitatható tizenegyes. Kiállítás olyan rálépésért, amelyet Lionel Messi néhány nappal korábban sárga lap nélkül úszott meg. A 2026-os labdarúgó-világbajnokság nem csupán a futballról, a nagy meccsekről, a váratlan kiesésekről és a klasszisok villanásairól szól, hanem egyre inkább a VAR-ról. Pontosabban arról, hogy a videóbíró, amelyet annak idején a futball nagy igaz­ságosztójaként vezettek be, mintha maga a játék egyik legnagyobb problémájává vált volna. A horvát–portugál mérkőzésen négy horvát gólt érvénytelenítettek les miatt, közülük is Josko Gvardiol hosszabbításban szerzett találata lett a torna egyik jelképes VAR-pillanata. Horvátország a 103. percben egyenlíthetett volna, ám a labdába épített szenzor „szívhangja” kimutatta, hogy Igor Matanovic minimálisan beleért a labdába, ezután pedig Mario Pasalic lesen volt. A FIFA erre hivatkozva helyesnek minősítette a döntést, nyers, függetlenül ellenőrizhető szenzoradatot azonban a közönség nem kapott. Magyarán: nem láttuk a bizonyítékot, csak a bizonyíték hivatalos, technológiai magyarázatát. Luka Modric a meccs után nem is egyszerűen az ítéletet kifogásolta, hanem azt az érzést fogalmazta meg , amely egyre több játékosban és szurkolóban él: a futball szürke zónáit ma már a VAR úgy kezeli, mintha laboratóriumi kísérletről lenne szó. A Belgium–Szenegál nyolcaddöntőben más típusú botrány született. A hosszabbítás végén, 2-2-nél a játékvezető eredetileg nem adott tizenegyest Lamine Camara és Youri Tielemans kontaktusánál, majd jött a VAR, és a büntetőből Belgium eldöntötte a meccset. Nem is az ítélet, hanem annak megszületése váltott ki indulatokat. Hét percig állt a játék . Ennek dacára nem lehetünk biztosak benne, hogy jó döntés született. Márpedig ha hét perc kell ahhoz, hogy egy hibát „egyértelműnek és nyilvánvalónak” minősítsenek, akkor ott valami nagyon nincs rendben az eredeti elvvel. A harmadik eset a Messi–Balogun-párhuzam. Lionel Messi az Argentína–Algéria meccsen Aissa Mandi ellen úszott meg egy veszélyes rálépést lap nélkül, Folarin Balogunt viszont az Egyesült Államok–Bosznia-Hercegovina mérkőzésen VAR után kiállították egy hasonló, inkább szerencsétlennek, mint szándékosnak tűnő mozdulatért. Lehet külön-külön magyarázni mindkét ítéletet, ám a szurkolóban óhatatlanul felötlik a régi mondás: amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek. A FIFA mintha maga is elismerné a helyzet fonákságát, újabb vitatott döntéssel felfüggesztette Balogun eltiltását , így a csatár pályára léphetett a Belgium elleni nyolcaddöntőben… A videóbírói vizsgálatnak papíron négy fő területe van. 1. A les miatt elvett vagy megadott gól. Ezekben az esetekben a technológia állítólag pontos, de azért lehetnek kétségeink – miként arra majd kitérünk. 2. A szabálytalanság miatt elvett vagy megadott gól. Németország Paraguay ellen Jonathan Tah fejesével vezethetett volna 2-1-re a hosszabbításban, ám a VAR szerint Waldemar Anton akadályozta Orlando Gill kapust. Az ESPN játékvezetői elemzése szerint ez hibás beavatkozás volt: Anton inkább tartotta a helyét, Gill mozgott bele a kontaktusba, vagyis nem történt olyan egyértelmű szabálytalanság, amely miatt a pályán megadott gólt vissza kellett volna vonni. Németország végül tizenegyesekkel kiesett. Itt már nem milliméteres objektivitásról beszélünk, hanem értelmezésről, kontaktusról, futballszituációról. Vagyis arról a szürke zónáról, amelyben a VAR-nak eredetileg nem kellett volna főszereplővé válnia. 3. Nem csak a Belgium–Szenegál meccsen történtek miatt háboroghatunk. Ghána Anglia ellen Ezri Konsa belépőjénél szintén tizenegyest reklamált, de a VAR hallgatott. Carlos Queiroz ghánai kapitány szellemesen fogalmazott: a VAR „elment kávézni”. Azaz nem tudhatjuk, a VAR mikor dolgozik, mikor hallgat, mikor hívja ki a játékvezetőt, és mikor tesz úgy, mintha semmi sem történt volna. 4. A piros lapos esetek világa. Idetartozik Balogun kiállítása, Messi elmaradt büntetése, és idetartoznak az új, különösen furcsa fegyelmi VAR-ügyek is. Miguel Almirónt a Paraguay–Törökországon azért állították ki, mert ellenféllel való szóváltás közben eltakarva a száját beszélt. Piero Hincapié a Mexikó–Ecuadoron ugyanígy járt el Santia­go Giménezzel szemben. A szabály célja érthető: ne lehessen elrejteni rasszista, homofób vagy gyalázkodó megjegyzést a kamerák elől. Csakhogy itt a VAR már nem egy belépőt, nem egy lest, nem egy kezezést vizsgál, hanem egy feltételezett fegyelmi szándékot. Jude Bellingham Ghána ellen szintén eltakarva beszélt Jordan Ayew-val, mégsem kapott pirosat. A határ tehát itt is elmosódott. A leseknél külön probléma, hogy a VAR objektivitása csak látszólag teljes. A szabály szerint a támadó helyzetét a labda megjátszásának pillanatában kell megítélni. Csakhogy a labda megjátszása a valóságban nem matematikai pillanat. A futballfizika szerint a láb és a labda találkozása nagyjából egy századmásodpercig tart. Ennyi idő alatt a labda összenyomódik, gyorsul, majd elválik a cipőtől. Ha egy hosszú indításnál a labda körülbelül 20 méter/másodperces sebességgel indul el, a kontaktus ideje alatt maga a labda mintegy húsz centimétert mozdul. Ezalatt ráadásul a támadó és a védő egymáshoz képest akár öt-tíz centimétert is változtathat a helyzetén. Önmagában ez is elég lenne ahhoz, hogy a milliméteres leseknél óvatosabbak legyünk. Ha pedig ehhez hozzávesszük a képkocka kiválasztását, a kameraállást, a játékos testhelyzetét, a váll, térd, lábfej vagy kar értelmezését, máris oda jutunk, hogy az állítólag objektív vonal mögött nagyon is emberi döntések sora húzódik. Egy arasznyi mozgástér, és máris más a döntés. A VAR védelmében sokáig elég volt elővenni a statisztikát. Azt mondták: lehet, hogy továbbra is vannak vitatott esetek, de a videóbíróval a meccset befolyásoló döntések több mint kilencven, sőt a FIFA korábbi állítása szerint csaknem száz százaléka helyes lesz. Csakhogy a 2026-os világbajnokság megmutatta ennek az érvnek a határát. A gond ma már nem csupán az, hogy a VAR téved-e. Hanem hogy mikor szól közbe, mikor hallgat, miért tart hét percig egy büntető megítélése, és hogyan lehet hasonló rálépésből az egyik meccsen semmi, a másikon piros lap. A statisztika talán továbbra is a VAR mellett szól, a futballérzet egyre kevésbé. A VAR-ral tehát nem az a baj, hogy létezik. Az a baj, hogy egyre távolabb kerül az eredeti ígéretétől. Arra találták ki, hogy az egyértelmű és nyilvánvaló hibákat javítsa ki, nem arra, hogy a futball minden szürke zónáját laboratóriumi vizsgálattá alakítsa. Ráadásul a futball nem bírja el a végtelen várakozást. A videóbíró akkor lenne a játék igazi segítője, ha gyors, érthető és meggyőző döntéseket hozna. Szinte valós időben. Ha egy ítélet néhány másodperc alatt megszületik, és mindenki látja, miért, akkor a technológia hasznos. Ha viszont hosszú percekre megállítja a meccset, majd a végén így is vitatható döntés születik, akkor már nem a hibát javítja ki, hanem a futballélményt rontja el. A VAR nemcsak gólokat vesz el, hanem egyre gyakrabban fosztja meg a játékost, a csapatot, a szurkolót a játék lényegétől: a katarzistól. Nem csoda, hogy a futballvilágban egyre erősebb az ellenállás. Svédország a legtisztább példa: az Allsvenskanban be sem vezették a VAR-t, mert a klubok és a szurkolók többsége nem kér belőle. Angliában a Premier League-ben hivatalosan kellett szavazni a VAR megszüntetéséről; a Wolves javaslata elbukott, de már önmagában beszédes, hogy a kérdés napirendre került. A lehetséges kiutat talán a challenge-alapú, korlátozottabb használat jelentheti, ám ez sem egyszerű kérdés: attól, hogy kevesebbszer áll meg a játék, még nem biztos, hogy a szürke zónák eltűnnek. Ez a legveszélyesebb pont. Amikor a szurkoló azt érzi, hogy a játékvezető tévedett, dühös. Amikor azt érzi, hogy a VAR manipulálható, már nemcsak dühös, hanem bizalmatlan. A videóbíró jelenlegi formájában sokak szemében nem más, mint az objektívnek látszó manipulálás lehetősége. A csalás gyanújának modern, technológiai terepe. Ez pedig a labdarúgás talán legnagyobb kihívása. Nagyobb annál, mint hogy van-e ivószünet. Nagyobb annál, hogy három vagy öt csere engedélyezett. Mert ezek a játék kereteit érintik. A VAR viszont a játékba vetett hitet. A futball elbírja a hibát. Mindig is elbírta. Azt nehezebben bírja el, ha a hibát tökéletes technológiai bizonyosságként tálalják. Ezért kell változtatni. Nem feltétlenül eltörölni, de visszaszorítani oda, ahová eredetileg szánták: az egyértelmű, nyilvánvaló, mindenki által belátható hibák javítására.