● news.bsdnet.hu

Vélhetően nem sok választópolgárt érdekelt az elmúlt években, hogy az országgyűlés bizottságai meghallgatják-e a minisztereket. A Tisza győzelme után viszont érdekes lett a parlament: politikafogyasztók százezrei kezdtek el arra figyelni, hogy mi hangzik el a bizottsági üléseken, ahol a képviselők a leendő minisztereket is kérdezhetik. Erre nem csak kormányalakításkor van lehetőség: a minisztereket évente meghallgatja az a bizottság, amelyik az ő területükkel foglalkozik. A forgatókönyv mindig ugyanaz: a miniszter a munkatársaival érkezik, beszámolót tart, a képviselők sorolják a kérdéseiket. Mivel tucatnyian ülnek a bizottságban, ez jó sokáig tart. A miniszter próbálja tartani a tempót, jegyzetel, sutyorogva konzultál az őt kísérő tisztviselőkkel, aztán próbál a százfelé ágazó kérdésekre összefüggő előadást rittyenteni. Néhány kérdést nyilván kifelejt. Ráadásként hozzácsapja azokat is, amelyekről viszont ő szeretne beszélni. Nem sokat változtat, ha ugyanebből egy második kör is lemegy. Minderre általában egy-két óra áll rendelkezésre. Évente! Miközben a bizottsági ülésnek az lenne a lényege, hogy a plenáris ülésnél kisebb létszám elmélyültebb párbeszédet tesz lehetővé, épp a fordítottja történik. Talán nem olyan meglepő, hogy ez eddig nem zavarta a Fideszt. Sokszor előfordult korábban, hogy a képviselők nem ütötték az asztalt, megelégedtek a haloványabb válaszokkal. Főleg akkor, ha a miniszter a saját párttársuk volt. De nem csak. Az is gyakran előfordul, hogy a lehetőséget a képviselők nem arra használják, amire való. Lannert Judit oktatási miniszter meghallgatásán hallhattuk a fideszes képviselőket hosszasan szónokolni az oktatási rendszer eredményeiről. Ezek szerint azt is tisztázni kellene, mit jelent a meghallgatás: azt, hogy meghallgatnak valakit. És közben befolyásolhatják, hogy miről beszéljen az illető. Erre szolgálnak a kérdések, a szónoklatok helye máshol van. Ideje elbúcsúzni attól a hagyománytól is, hogy a kormánypárti képviselők támogató álkérdésekkel kedveskednek a miniszternek. A képviselők a választókat képviselik, nem a kormányt. Megenniük nem kell a minisztert, de tartoznak a választóiknak annyival, hogy érdemi kérdéseket tesznek fel – ha tetszik, a választók nevében. Ha a miniszter ennek netán nem örül, majd biztosan megbékél idővel. A Fidesz látványosan elégedetlenkedett, amiért a tiszás miniszterjelöltek meghallgatásakor egy képviselő csak négy perces időkeretet kapott. Pedig ennyi idő alatt akár tíz-húsz értelmes kérdést is fel lehet tenni. Csak épp normálisan megválaszolni nem lehet őket a mostani eljárásrendben. Kocsis Máté azt javasolta, hogy az időkeretet emeljék hat percre. Ez körülbelül annyit ért, mint ha azt kérte volna, hogy kössünk a sánta macska nyakába masnit, attól majd tud szaladni. Még több szónoklat? Köszönjük, inkább kihagynánk az agyhalált. A megoldás a teljesen használhatatlan formátum átalakítása lenne: a kérdésekre adott közvetlen válaszok, utána külön időkeret a visszakérdezésre, és mindez persze nem csak évente egyszer: ez volna a minimális feltétele annak, hogy a parlamenti meghallgatás műfaja az agyhaláltól az értelmes diskurzusig terjedő skálán az utóbbi irányába indulhasson el. Pósfai Gábor belügyminiszter a nemzetbiztonsági bizottság előtt jelezte: a nagyobb átláthatóság jegyében kész gyakrabban megjelenni a képviselők előtt. Ez is valami. Mint sok mindent, a Tisza ezt a szisztémát megörökölte: hogy akar-e változtatni rajta, elsősorban rajta múlik. A Koffeint aBLCKEST Coffee, a hazai specialty kávék szakértője támogatja.