Vígan nyaraltak tovább, miközben sorra kezdtek meghalni az utastársaik
HVG
2026-05-07 16:59
Már Tenerife felé tart a hantavírussal fertőzött MV Hondius, de a helyi kormányzó heves ellenállása miatt még az sem biztos, hogy ott kiköthet. A tengerjáró hajó utasai csak akkor ébredtek rá, milyen helyzetbe kerültek, amikor már a harmadik társuk halt meg a vírus következtében – melyről időközben az is kiderült, hogy annak a leghalálosabb törzse jutott fel a fedélzetre. De mi az a hantavírus, aminek se ellenszere, se védőoltása nincs, hogyan lehet megfertőződni, és kell-e tartani egy nagyobb járványtól?
Már 21 napja halott volt az MV Hondius-on kitört hantavírus-járvány első áldozata, de a szintén a tengerjáró hajón vendégeskedő Jake Rosmarin utazóvlogger még mindig csak arrólposztolgatott, hogy
milyen kalandos a tenger, hogy milyen állatokat látott azokon az isten háta mögötti szigeteken, melyeken út közben kikötöttek, és arról, hogy mekkora élmény neki ez az egész.
A vloggernek szemlátomást fogalma sem volt arról, hogy nyaralása hamarosan bekerül a nemzetközi hírforgásba. Nem gyanította ezt a hajó séfje, Khabir Moraes sem, aki május elsején arról posztolt, ahogy a munka szünetében kollégáivalnevetve vagdossák bele egymást az óceánbaa tengerjáró hajó mellett úszó kis gumicsónakból, míg a hajó vendégei körülöttük sznorkelezgetnek.
Aztán másnap meghalt egy újabb utas, a világ pedig felfigyelt a hajóra. Rosmarin akkor tudta meg, hogy baj van, amikor az MV Hondiust a járvány gyanúja miatt nem engedték kikötni a Zöld-foki-szigeteken.
A jobboldali publicista szavainak utóélete új magasságokat ért el.