● news.bsdnet.hu

Rendhagyó beszélgetéssel jelentkezett a Médiapiac podcast. Boros Tamás ezúttal Gyurcsány Ferencet kérdezte, de nem a napi politikai konfliktusokról, hanem a volt miniszterelnök új könyveiről, írói szerepéről és az ezek mögött kirajzolódó személyes dilemmákról. A beszélgetés központi kérdése az volt, hogyan fér meg egymás mellett a korábbi tömegeket mozgató politikus és a ma már regényeket, esszéket író, lábjegyzetekben is gondolkodó szerző. Gyurcsány Ferenc szerint az író és a politikus szerepe alapvetően különbözik egymástól. Mint fogalmazott, az író leír és értelmez, a politikus viszont cselekszik: a világ elemzését azért végzi el, hogy felhatalmazást kérjen valamilyen közös cselekvésre. Ugyanakkor elismerte, hogy mindkét szerepben jelen van a szélesebb körű elismertség iránti igény, mert szerinte az ember elsősorban azért csinál valamit, mert szereti, és mert abban találja meg önmagát. Gyurcsány úgy látja, nem politikus identitása volt, hanem személyes identitása, amely különböző szerepekben mutatkozott meg. Saját magát önreflektív, sokat gondolkodó, csendben maradni tudó, de a saját igazáért küzdő emberként írta le. Hozzátette: elviseli a „párhuzamos igazságok” létét, és szerinte az embernek mindig számolnia kell azzal, hogy önmagáról alkotott képe torzított lehet. A volt miniszterelnök beszélt arról is, hogy a politika szerinte szükségszerűen leegyszerűsít. Egy politikusnak milliók gondolatait és érzéseit kell néhány nagy narratívába sűrítenie, míg az író megengedheti magának az árnyalatokat, az ellentmondásokat és a nyitva hagyott vitákat. Gyurcsány azt is mondta: utólag úgy látja, politikusként hiba volt értelmiségi nyelven beszélnie, mert a szakértői vagy értelmiségi gondolkodás logikája eltér a politika működésétől. Gyurcsány Orbánról azt mondta, politikai értelemben sikeresebb volt nála, és jobban belelátott a magyar történeti habitus „bugyraiba”. Magyar Péterről viszont óvatosabban fogalmazott: s zerinte még nem lehet megmondani, hová kerül történelmi értelemben, ugyanakkor úgy látja, a posztmodern nyilvánosságban a politikusok egyre inkább influenszer szerepbe kényszerülnek. Hozzátette: egy új kormánynak időt kell adni, és két hónap után nem érdemes végítéletet mondani. Gyurcsány személyesebb témákról is beszélt. Azt mondta, első generációs értelmiségiként olyan közegből érkezett, ahol otthon szinte nem voltak könyvek, és egész életében dolgozott benne az önmaga előtti bizonyítás vágya. Úgy fogalmazott: nagy utat járt be, miközben meg kellett őriznie a kapcsolatot egykori és mostani önmaga között. Szerinte az is izgalmas, hogy ezt „ viszonylag ép lélekkel” megúszta, és nem vált befelé forduló, agresszív vagy bosszúvágyó emberré. A legszemélyesebb vallomás a lemondása utáni napokról szólt. Gyurcsány elmondta, hogy a legnagyobb dráma nem a lemondás pillanatában, hanem másnap reggel érte, amikor fél hatkor felébredt, és nem volt dolga. Azt mondta, négy napig „kicsekkolt”, tompította magát, majd hétfő reggel döntött arról, hogy új életet kell kezdenie: sportolni kezdett, elővette a könyvét, olvasott és írt. A 14 hónap alatt megírt három könyv első fele szerinte terápiás volt: arra kellett, hogy elég messzire kerüljön attól, ami vele történt, és újra értelmezni tudja önmagát. A bűntudat kérdésére Gyurcsány Ferenc azt mondta: klasszikus értelemben ma sincs bűntudata, de pontosan tudja, hogy bizonyos dolgokat elrontott. Ezeket azonban nem a bűn, hanem az emberi hibák és tévedések kategóriájába sorolja. Szerinte a „Gyurcsányozás” mára önálló közéleti jelenséggé vált, amely már nem teljesen azonos azzal az emberrel, aki ezt a nevet viseli. Úgy látja, a társadalom gyakran egyszerű magyarázó tényezőkbe sűríti a saját kudarcait, és ebben a folyamatban az ő személye is ilyen menekülőúttá vált. A volt miniszterelnök arról is beszélt, hogy a folyamatos kritikák ellenére igyekszik különbséget tenni saját személye és a róla kialakult politikai képlet között. Mint mondta, az embernek minden mondatát úgy kellene kezdenie: „szerintem” vagy „én azt gondolom”, mert csak így maradhat nyitott arra, hogy mások mást látnak igaznak. Példaként említette, hogy a magánéletében is előfordul, amikor utólag belátja: nem neki volt igaza, és ilyenkor vissza kell menni, bocsánatot kell kérni. A beszélgetés végére így nem egy klasszikus politikusi interjú rajzolódott ki, hanem egy szerepeit újrarendező ember portréja. Gyurcsány Ferenc egyszerre beszélt írásról, hatalomról, önigazolásról, társadalmi önfelmentésről és arról, hogy az ember képes-e a saját történetén kívülről is ránézni önmagára. A válaszaiból az derült ki: nem új embernek tartja magát, inkább ugyanannak az identitásnak másik megformálását látja az írói szerepben.