● news.bsdnet.hu

Látszólag értelmetlen cím. Mi köze van a nagybajszú elnöknek egy színházi és filmes egyetem elleni puccshoz? Lehetetlen – ezt mondtam én is, mígnem előállt egy furcsa helyzet. Vidnyánszky Attila irodájában ültem, ez nem fordult elő túl gyakran, mert nagyon nem érdeklik a kortárs művek, mint Nemzeti Színházi igazgatót miért is érdekelnék. De most egy film forgatókönyvét íratták meg velem, amely a csíksomlyói búcsúban játszódik, meg is lepődött, hogy tetszik neki, dacára annak, hogy én írtam. (A filmből aztán nem lett semmi.) Ebbe az idilli hangulatba rontott be Lajos Tamás operatőr, aki a Vajna halála után az elmebaj útjára tévedt magyar filmgyártás legnagyobb nyertese. Dühös volt, Áder János köztársasági elnök nagyon mérges, mondta, mert Vidnyánszky nem akar rektor lenni a hamarosan elkövetkező SZFE „átalakításhoz”, és azt üzeni, gondolja meg magát a főigazgató. Én engedélyt kértem, hogy kimenjek, ez nem tartozik rám, de nem hagyták. És nem is bánom. Természetesen hallottam az előkészületekről. Sőt, mindig volt értelmesen gondolkodó vezető a kormánypártban, aki időnként kikérte a véleményemet előre az ilyen tervekről. Azt javasoltam, egy meghatározott budapesti egyetemen, ahol már amúgy is működik művészeti képzés, hozzák létre a saját tanszakukat, ahányat akarnak, megtehetik törvényesen is, törvénytelenül is. Kaposvár amúgy is rossz ötlet volt, messze van, a tanárok sem mindig érnek oda, és amúgy is színész túlképzés van, minek még több szerencsétlen élet. Nem hallgattak rám. Itt az irodában Vidnyánszky ellenállt. Hivatkozott arra, hogy az SZFE jelenleg minőségi képzést ad, és fogalma sincs, hogyan szereznének ennyi szakembert a mostaniak helyett, akiket Lajos Tamás szerint el kell távolítani. Illetve nem szerinte, hanem Áder szerint, közölte indulatosan. Lajos Tamás felesége révén „volt bekötve” Áderhez, Altorjai Anita sajtófőnöke volt egy díszelnöknek, ez azonban nagy hatalom, hiszen később innen került a Duna MSZ élére. Áder tehát sokkal nagyobb hatalom, mint gondoltam, de hogy ő irányítaná a háttérből ezt az egészet... Döbbenten ültem ott. Vidnyánszky le-föl rohangált, arról beszéltek, ki lehetne helyette a rektor. Egy ponton hozzám fordult mindkettő, és felajánlották. Sajnos és hála 'Isten az én tanárképzős múltammal ezt nem lehetséges. Mióta valaki kitalálta, hogy a színészek legszebb éveit el kell venni azzal, hogy a főiskolai szint helyett egyetemi szintre emelik az oktatásukat, a rektorsághoz doktorátus és miegymás kell. Mindenesetre érdekes volt, ha mindez meg van, akkor megkínálhatnak vele. Nem vállaltam volna el, ennek semmi értelmét nem láttam. Lajos Tamás látta, hogy Vidnyánszky fordul, próbálja meggyőzni önmagát, hogy mégis csak el kellene vállalni, és teljes erővel beállni ebbe a helyzetbe, bár láthatóan minden belső szerve ellenkezett benne. Az operatőr ebben az esetben természetesen megfelelő pozíciót akart magának. Végül is maradtak egy harmadik személyben, akinek szintén semmi köze nem volt sem pedagógiához, sem vezetéshez, de majd megkérdezik őt. És ha ő nem, akkor a főigazgató. Az operatőr valamennyire megnyugodott, és azt mondta, megy Áderhez, és elmondja, hogy Vidnyánszky hajlandó meggondolni a dolgot. De lehet, hogy a feleségéhez ment csak haza, hogy mondja meg Ádernek, vagy valaki mondjon már valakinek valamit. Továbbra is döbbenten ültem ott? Ennyin múlik? Ha én annak idején ráérek befejezni az egyetemet, most akár rektor is lehetnék egy központilag támogatott puccs után? Forogtak bennem a nevek az SZFE-ből, tanárok, oktatók. Akikkel ugyan soha nem volt hivatalos kapcsolatom, drámáimat olyan színházak játszották, ahol nem ők voltak a vezetők. De akiknek előadásait ismertem és elismertem. Persze, hallottam én is a túlkapásokról. Ismerek nagy tehetségű hallgatókat, akiket azért zavartak el, mert nem feküdt le a megfelelő vezetővel. Hallottam szakmai gyakorlatokról, ahol az osztály az erdőben meztelenül körbeállt, és érthetetlen dolgokra vették rá őket, és még megannyi más. Ugyanakkor rendszeresen elmentem a vizsgaelőadásokra is, hiszen filmhez, új színházi megbízáshoz fiatalokat kerestünk. Volt időszak, igen, amikor évekig csak férfias nőket és nőies férfiakat vettek föl, ezzel nem tudtunk mit kezdeni, a drámairodalom általában nem ilyen színészekre épít. De miért kell ezért botrányt csinálni? Miért kell politikai szinten – Áder (?) szintjén megoldást keresni? Miközben a kulturális szaktárca feltűnően hallgat.... Második hazámban, Bulgáriában is előállt épp akkor egy ilyen helyzet. A fiatal rendezők, színészek, szakemberek úgy gondolták, hogy a szófiai színházi-filmes egyetem elavult, ósdi módszerekkel dolgozik, valami új képzési formát akartak. És engedélyt kértek arra a megfelelő oktatási vezetőktől a szófiai Új Egyetemen új szakok megnyitására. És megkapták. És az átmenet tökéletes békében zajlott le. Tudom, mert épp abban a szófiai színházban rendeztem, amelynek igazgatója volt a „régi” rektora. Kérdeztem, nem zavarja-e, hogy hívtak előadásokat tartani az Új Egyetemre, és elvállaltam. „Miért zavarna? Győzzön a jobbik” – mondta, és dolgoztunk tovább. Azóta aki korszerűbb nevelést akar, oda jelentkezik, aki pedig tiszteli a „nagy bölényeket” és a hagyományos formát, az pedig a régihez. Más országokban is a művészeti szakma maga oldotta meg az ilyen helyzeteket. Nem a politika állt bele anélkül, hogy ismerte volna az értékviszonyokat. Ráadásul úgy, hogy bünteti azokat, akik nem állnak ki teljes mellszélességgel a változás mellett. Egy alkalommal megnéztem a FreeSzfe Ibsen vizsgaelőadását , „A nép ellenségét”, ami lehetett volna aktuálpolitikai előadás, de nem volt az. Szerettem. Másnap kaptam egy SMS-t egy hivatali jóakarómtól: biztos, hogy jó, ha én a „másik oldal” előadására járok? Gondoljam meg... Ki volt ott, aki jelentett?! Miféle ellenőrzés folyik itt?! Mitől ne mehetnék oda, ahova akarok?! A puccs végül is lezajlott, annyit tehettem, hogy a Vas utcába bezárkózott egyetemistáknak vittem három családi pizzát és egy karton sört. Később még felmerült a nevem tanárként, kisebb vezetőként, de a papírjaimat kérve az egyébként túlzott magyar bürokrácia miatt mindig meg kellett állnia az igyekezetnek. Máshol csak nevetnek ilyenen, hiszen a művészeti tanári helyzet szólhat egy szakember addigi tevékenységének is. Tanítottam én ebben az intézményben jó régen, amikor egy kiváló, már életében klasszikussá vált barátom volt a rektor. Megkerestem, elvégeznék itt dramaturg, rendező, vagy valamilyen szakot, bár akkor már meglehetős professzionális múltam volt. Hülye vagy? Tanulni? Te? Tanítani, azt lehet. És mehettem Békés tanár úr osztályába előadásokat tartani. Megfelelő jegyzetekkel, felkészüléssel, és aggódással, mi van, ha valamit nem tudok olyan szinten, hogy megfeleljen az igényeknek? Áder János és Lajos Tamás. És most nézem az egykori elnököt, ahogy pimaszul szembenéz a kamerákkal, és nem érti, mi a bajunk azzal, hogy hol él. Hogy elképesztő összegeket kap az alapítványa, ami egyébként működhetne egy elegáns irodaház legszebb emeletén is pár helyiségben, de nekik több milliárdos villa kellett. És mind, a többi. És emlékezem a csöndre Vidnyánszky irodájában Lajos Tamás boldog elviharzása után. A főigazgató hallgatott, nézett maga elé. Én is. Csönd volt. Olyan vihar előtti. A szerző drámaíró, forgatókönyvíró A véleménycikkek nem feltétlenül tü krözik az Index szerkesztőségének álláspontját. (Borítókép: Fáklyás vonulás 2020. október 23-án. Fotó:  Czerkl Gábor / Index)