● news.bsdnet.hu

Nyugati demokráciában egyszerűen nem szokás személyre szabott, visszamenőleges törvényekkel vadászni politikai ellenfelekre. Aki ezt normálisnak tartja, az már nem naiv vagy tudatlan, hanem szándékosan hazudik. Az egyetlen releváns nyugati, uniós példa Lengyelország. A PiS-korszak után a Donald Tusk vezette kormány 2023 decemberében azonnal elindította a „tisztogatást”: alig pár nappal hatalomra kerülve menesztették a közmédia (TVP, lengyel rádió, PAP) teljes PiS-es vezetőségét, levették a levegőből a „propagandacsatornát”, majd likvidációba helyezték a cégeket, hogy teljesen átvehessék az irányítást. Ugyanezt tették több állami cégnél is. Ez ma már nem titok Brüsszelben sem, mégis legfeljebb enyhe szemöldökráncolást vált ki. Mert Lengyelország bólogat az EU-nak. Minden más példa, ahol a most Magyarországon zajló eseményekre mintát találunk, kívül esik a nyugati klubon:  Törökországban  Erdoğan többször módosította a szabályokat saját hatalma megtartására.  Venezuelában  Chávez és Maduro népszavazásokkal, alkotmánymódosításokkal tologatták a cikluskorlátokat.  Afrikai országokban  (Uganda, Zimbabwe) rutinszerűen törlik el vagy vezetik be a korlátokat éppen annak érdekében, aki éppen hatalmon van. Bolíviában Evo Morales bírósággal varázsoltatta ki magát a korlátozások alól. Ezekben az esetekben mindig egyértelmű volt: a hatalom megtartása sokkal fontosabb volt bármilyen elvnél. Csakhogy ezek az országok nem nyugati demokráciák, és végképp nem az EU „elitklubjának” tagjai, ahol legalább papíron büntetik azt, aki lebontja a jogállamot és a demokratikus normákat. A valóságban azonban az EU is csak azt bünteti, aki nem szimpatikus az aktuális brüsszeli elitnek. Aki viszont a „jó oldalra” áll, az nyugodtan építheti az önkényuralmat – legfeljebb kap egy kedves figyelmeztetést, miközben az uniós pénzek szépen folynak. Magyar Péter most pontosan azt csinálja, amit a nyugati demokráciákban normális esetben elítélnek: személyes bosszút és hatalomkoncentrációt épít jogi eszközökkel. Visszamenőleges szabályok, célzott kizárások, riválisok kiiktatása – mindezt „igazságtétel” néven árulja. Pontosan így épül az önkényuralom: nem nagy robbanással, nem is feltétlenül fegyveres erőkkel, hanem apró, „demokratikusnak” tűnő lépésekkel. Sokszor értetlenül állt az ember az előtt, hogy hogyan juthattak el idáig a történelemből ismert nagy diktátorok? Hát így. Hitler is törvényesen szerezte meg a hatalmat. Sztálin is jogi eszközökkel számolt le az ellenfeleivel. Nem kell azonnal tank meg karszalag, elég, ha folyamatosan azt mondogatod, hogy „most kivételes helyzet van”, „a múltat kell elszámoltatni”, és közben átírod a játékszabályokat a saját érdekedre. Ez messze nem pártpolitika. Így, két hónappal a kormányváltás után már bizton kimondható: ez diktatúraépítés. Pártállástól függetlenül ébredjetek már fel: Ma mi, holnap ti. Aki ma tapsol, mert „végre csinál valaki valamit”, az ne csodálkozzon, ha holnap ugyanaz a rendszer ellene fordul: téged rúg ki, téged fenyeget börtönnel, téged zsarol a családoddal. A törvény mint fegyver nagyon hatékony… amíg a te kezedben van. Utána már nem annyira vicces. Utána már a Facebook-posztok naiv „bája” is eltűnik majd. Április 12-e óta nem az zavar engem, hogy a demokrácia rendszere alatt nem az a párt nyert, akit én közelebb érzek magamhoz. Hanem az, hogy itt nem is egy párt nyert – hiszen nincs is Tisza Párt. Itt egy beteg ember nyert, akit hajt az irigység, a gyűlölet és egy dologban zseni: a manipulációban. A történelem tele van ilyen figurákkal. Ez az, ami április 12-e óta igazán megrémiszt.