Reagált Hankó Balázs az NKA-ügyre: Engedjék szabadlábon védekezni volt munkatársaimat
Index
2026-07-08 10:20
Hankó Balázs a Demokratának adott interjúban kitért a Nemzeti Kulturális Alap ügyében zajló eljárásra, ahol a korábbi miniszter több volt kollégáját, köztük Bús Balázst is letartóztatták . A volt kulturális és innovációs miniszter szerint az eljárásban nem vették figyelembe az ártatlanság vélelmét, és a hatóságok túlzó intézkedéseket alkalmaztak.
A legfontosabb most az, hogy hat volt munkatársamat, akiket meggyanúsítottak, engedjék legalább szabadlábon védekezni
− közölte Hankó Balázs, aki hozzátette: „meggyőződésem szerint valós jogi indok nélkül kerültek letartóztatásba”.
A volt miniszter úgy véli, hogy „az egész egy politikailag determinált akció”, és lengyelországi példákra hivatkozva úgy véli: a politikai ellenfelek ellehetetlenítése egyre inkább bevett gyakorlattá válik, ami szerinte veszélyezteti a demokratikus működést.
Hankó Balázs szerint a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott mintegy 1087 kulturális program egytől-egyig szabályos pályázati eljárás keretében kapott támogatást, és minden esetben szakmai döntések születtek. „Azok az állítások, hogy a pénzt ellopták, vagy hogy ezek a támogatások nem kulturális célt szolgáltak volna, erre az 1087 szervezetre nézve is sértők” − fogalmazott a fideszes politikus.
Április 12. után kezdeményeztem, hogy legyen időszaki elszámolás ezen NKA-s támogatások kapcsán. Érdekes módon a szervezet új vezetése és a munkatársak, bár a kulturális támogatáskezelő akkori vezetője és az ideiglenes kollégium is egyetértett vele, valamiért, mindenféle okokra való hivatkozással, ezt nem vitték végig
− mondta a volt miniszter, aki szerint nem a valóság feltárása, hanem politikai célok vezérlik az ügy kezelését. Emellett a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetése is politikai bosszú által vezérelt döntés, hiszen „a kekvamodell megszüntetését sem régebben, sem most nem várja el az Európai Bizottság”.
A Nemzeti Kulturális Alaphoz kötődő botrány azt követően robbant ki, hogy Molnár Áron színész információkat tett közzé a szervezetről, amely állami kifizetőhelyként pénzelt olyan zenészeket, akik a Fidesz mellett kampányoltak. Így jutott több millió forinthoz Tóth Gabi, Dopeman, Pataky Attila, valamint több, az Orbán-kormányt támogató szereplő.
Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal indított nyomozást, a gyanú szerint az NKA döntéshozó testülete 2024 decemberétől több mint ezer támogatásról döntött, amelyek összege meghaladta a 17 milliárd forintot.
A NAV júniusban több házkutatást is végrehajtott a Kulturális és Innovációs Minisztériumban, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelőnél, valamint magánszemélyeknél, és több tanút is kihallgatott. Az eljárást 17 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indították.
(Borítókép: Hankó Balázs 2025. április 2-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)