← Vissza

news.bsdnet.hu

Stop Önkény – a kormány alkotmányos puccsa ellen tiltakozik a Fidesz

Magyar Nemzet 2026-07-09 05:30
Ma 18 órától tüntetést tart a Fidesz a Sándor-palotánál a Tisza-kormány alaptörvény-módosítási tervei ellen. A Stop Önkény elnevezésű rendezvényen felszólal többek között Áder János volt köztársasági elnök, Havasi Bertalan Fidesz-sajtófőnök és Szűcs Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője is. Mint ismert, Magyar Péter múlt szombaton a közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az alaptörvény tizenhetedik módosítását. Magyar Péter megerősítette, hogy a módosítás egyik legvitatottabb pontja megmarad, Emellett 12 éves (vagy három ciklusos) időkorlátot írnak elő a parlamenti képviselőknek. De az is a változtatások részét képezi, hogy hetven éves életkori határt vezetnek be az alkotmánybírók számára, továbbá megszüntetik a nemzeti vagyon eddigi minősített védelmét, illetve a termőföldekre vonatkozó kétharmados szabályokat is kiiktatják. A tervezet nagy felháborodást váltott ki az ellenzéki oldalon. A Fidesz–KDNP parlamenti bojkottot hirdetett az alaptörvény-módosítás ellen, továbbá Gulyás Gergely az Országgyűlés hétfői ülése előtt jelentette be, hogy csütörtökön demonstrációt tartanak . A Fidesz frakcióvezetője mindenkit arra kért, hogy vegyen részt a tüntetésen, akinek fontos a demokrácia, a köztársasági elnöki intézmény, valamint az, hogy ne gyengüljön a nemzeti vagyon, illetve a termőföldek védelme. Mint mondta, a kormány lépése az önkényuralomra törekvésnek megnyilvánulása, ami eddig idegen volt a magyar demokráciától. – írta a közösségi oldalán Orbán Viktor. A Fidesz elnöke szerint a magyar választók nem erre adtak felhatalmazást, majd megjegyezte, hogy ezt nem szabad hagyni, ezért szerveznek tüntetést a Sándor-palota elé. Később Orbán egy rövid videót is megosztott közösségi oldalán, amiben Áder János arról beszél , hogy ha az alkotmánymódosítást elfogadják, és Sulyok Tamásnak távoznia kell hivatalából az többek között alkotmányos puccs, ami nem visz közelebb a szeretetországhoz. Orbán Viktor a videóhoz azt írta, Áder János minden szavával egyetért. – erről már Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke beszélt egy videóban, amit Orbán Viktor Facebook-oldalán osztottak meg. Kövér szerint a köztársasági elnök hivatalából való eltávolításának semmilyen politikai jelentősége nincsen a most hatalomgyakorlók szempontjából, ellenben óriási jelentősége van a magyar demokrácia és a magyar jogállam szempontjából. – vélekedett az Országgyűlés korábbi elnöke. Szűcs Gábor fideszes honatya korábban lapunknak hangsúlyozta: eljött az a pont, amikor már nem elég elmondani a parlamentben, hogy jogellenes, amit Magyar Péterék művelnek. – fogalmazott. Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Polyák Attila)
Eredeti cikk megtekintése →