Kármán András: Ez az utolsó jogi lépés a több ezer milliárdos uniós forrás előtt
Index
2026-07-09 08:30
Facebook-bejegyzésben számolt be Kármán András pénzügyminiszter arról, hogy a héten az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét július 1-jével átvevő Írország budapesti nagykövetségére látogatott. A miniszter felidézte, hogy idén ünnepli a két ország a diplomáciai kapcsolatok felvételének ötvenedik évfordulóját, és van egy másik érdekesség is a viszonyukban
„Írország egyik előző elnöksége alatt, 2004. május 1-jén vált Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagjává. Két évtizeddel később ismét egy ír elnökség kíséri Magyarországot egy fordulóponton: ezúttal akkor, amikor visszatérünk az EU vérkeringésébe” – fogalmazott.
A nagykövetségen tartott beszédében a miniszter kiemelte, hogy a magyar választók áprilisban egyértelmű felhatalmazást adtak, és „Európát választották, újra”, megerősítve azokat az értékeket – a békét, a demokráciát, a szolidaritást és a biztonságot –, amelyekre a közös szövetség épül. Beszédében három témát érintett: az új kormány gazdasági programját , az uniós forrásokat és a felülvizsgált helyreállítási tervet, valamint azokat a prioritásokat, amelyeket Magyarország az ír elnökség alatt kíván előmozdítani.
Kármán az ír elnökség mottójára – „nincs erő egység nélkül” – is reflektált. Mint írta, Magyarország az elmúlt években ennek az ellenkezőjét próbálta bizonyítani, sikertelenül.
Mostantól Magyarország az egységet erősíti, és biztos vagyok benne, hogy ennek nemcsak a politikai, geopolitikai, hanem gazdasági haszonélvezői is leszünk
– fogalmazott.
A miniszter bejegyzése szerint jelenleg Brüsszelbe tart, ahol az ECOFIN-ülésen, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán vesz részt.
Fontos találkozó lesz, ugyanis ez az utolsó jogi lépés azt megelőzően, hogy hazánk hozzáférjen a több ezer milliárd forintnyi EU-s forráshoz
– zárta posztját.
(Borítókép: Kármán András 2026. május 12-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)