● news.bsdnet.hu

Miért nézünk önként olyan filmeket, amelyek megijesztenek minket? A pszichológusok szerint a horror nemcsak adrenalint adhat, hanem segíthet feldolgozni a szorongást, felkészíthet a bizonytalanságra, sőt akár terápiás hatása is lehet. Lehet, hogy a félelem valójában nyugtatóbb, mint gondolnánk? Az ijesztő jelenetek és a véres képsorok elsőre talán nem tűnnek a legmegnyugtatóbb kikapcsolódásnak, ahorrorfilmek azonban valójában ideális terápiát jelenthetnek a szorongással teli időszakokban. Körülbelül 16 éves lehettem, amikor úgy gondoltam, jó ötlet lenne filmestet tartani. Mint később kiderült, tévedtem. Az egyik barátom elhozta Az ördögűző DVD-jét. A következő két órát úgy töltöttem, hogy a kezemet a szemem elé szorítottam. Minden egyes ijedt összerezzenésnél azon gondolkodtam, hogyan találhatják mások ennyire szórakoztatónak azt, ami számomra rettenetes volt. Filozófusok és pszichológusok régóta ugyanazt a kérdést próbálják megfejteni. A logika azt diktálja, hogy a félelem érzelme azért fejlődött ki, hogy figyelmeztessen bennünket aveszélyre. Segít elkerülni mindazt, ami árthat nekünk vagy azoknak, akiket szeretünk. Ez váltja ki a harcolj vagy menekülj reakciót is. Halloween közeledtével azonban sokan kifejezetten keresik azokat az élményeket, amelyek megijesztik őket: olyan filmeket néznek, amelyek célja, hogy a szívük a torkukban dobogjon. Zombi-apokalipszisek, véres slasherfilmek, imádjuk, ha végigfut a hideg a hátunkon. Nem véletlen, hogy a horror Hollywood egyik legjövedelmezőbb műfaja lett. A horror paradoxona egy nagyon régi filozófiai probléma. – mondjaMark Miller. MárArisztotelészis beszélt arról, milyen furcsa, hogy ösztönösen kerülnünk kellene a veszélyes, undorító és félelmetes dolgokat, mégis vonzódunk azokhoz a helyzetekhez, ahol ilyen élményekkel találkozunk. Az elmúlt tíz évben a pszichológusok végre közelebb kerültek a rejtély megoldásához. Egyes kutatások szerint a horror történetek az agy olyan folyamatait aktiválják, amelyek segítenek megbirkózni abizonytalansággal. A legfrissebb eredmények pedig arra utalnak, hogy ezek a fiktív rémtörténetek komoly pszichológiai előnyökkel is járhatnak, például csökkenthetik a való élet eseményei miatt érzett szorongást. Mintha balzsamot jelentenének a félelmeinkre. Coltan Scrivner, a Morbidly Curious: A Scientist Explains Why We Can’t Look Away című könyv szerzője úttörő szerepet játszott ebben a kutatásban. Gyerekként mindig is szerette a félelmetes történetek izgalmát, de csak az egyetemi évei alatt kezdett el igazán azon gondolkodni, miért jelennek meg a horror történetek szinte minden emberi kultúrában. A legelső írásos emlékeink között is szörnyű démonok és rettenetes bestiák szerepelnek. – mondja Scrivner, utalva a négyezer éves babiloni agyagtáblákra, amelyekre a Gilgames-eposzt vésték. „A horror történetek elemei valószínűleg egyidősek magával a nyelvvel.” Az egyik magyarázat szerint a horror egyfajta játék, amely segít megérteni a világot, és felkészít a veszélyekre. „Minden élőlény számára hasznos, hogy megismerje a környezetében lévő fenyegetéseket” – mondja. Ennek gyökerei más fajoknál is megfigyelhetők: például a gazellák gyakran távolról figyelik a ragadozókat, mielőtt elmenekülnének. Az emberek pedig azért lehetnek a legmorbidabban kíváncsi teremtmények, mert rendkívüli képességünk van történetek létrehozására, továbbadására és fogyasztására. Scrivner kutatásai jelentős bizonyítékot találtak arra, hogy ennek valóban alkalmazkodási előnye lehet. Egy vizsgálatban körülbelül 400 online résztvevőt kérdeztek meg a horrorfilmekhez való viszonyukról. Olyan állításokra kellett reagálniuk, mint például: Az eredmények alapján három fő csoport rajzolódott ki. Az első csoport, azadrenalinfüggők, főként az izgalmat keresték. Azt mondták, a félelem miatt élőbbnek érzik magukat. A második csoport, a fehér ököllel kapaszkodók, nem szeretik magát a félelmet, deélvezik annak legyőzését. Nem feltétlenül a rettegést élvezik, hanem azt az érzést, hogy képesek voltak felülkerekedni rajta. – magyarázza Scrivner. Úgy érzik, ez segít valami fontosat megtudni önmagukról. A harmadik csoport, az úgynevezettsötét megküzdők, a horrort a való élet feldolgozásának eszközeként használják. Számukra a filmek emlékeztetnek arra, hogy saját életük biztonságosabb, mint a vásznon látott brutalitás. Volt, aki a szorongás vagy depresszió kezelésének módját látta bennük. Egyfajta bátorságpróbaként tekintettek rájuk. Mindegyik motiváció segít megmagyarázni, miért vonzódunk a hátborzongató dolgokhoz. A morbid kíváncsisághoz több út is vezethet. – mondja Scrivner. Hogy megnézzék, más kultúrákban is hasonló eredmények születnek-e, dán kutatókkal együttműködve a dániai Vejlében található Dystopia Haunted House látogatóit vizsgálták – egy interaktív horrorélményt, ahol speciális effektek és színészek rémisztik halálra a vendégeket. Ugyanazok a mintázatok jelentek meg, ami erősítette az elméletet. További érdekes eredmény volt, hogy a horrorrajongók ellenállóbbnak bizonyultak a Covid–19-járvány idején. Nagyobb arányban értettek egyet olyan kijelentésekkel, mint: A jelenség hátterében az agy működésének egyik alapelve állhat. Az elmúlt évtizedekben filozófusok, idegtudósok és pszichológusok egyre inkább arra a következtetésre jutottak, hogy az agy folyamatosan szimulációkat készít a körülöttünk lévő világról. „Az agy egy előrejelző gépezet” – mondja Miller. Az agy az úgynevezett „prediktív feldolgozást” használja arra, hogy értelmezze az eseményeket és megtervezze a reakcióinkat. Minél pontosabban tudjuk előre jelezni a veszélyeket, annál jobban tudunk alkalmazkodni a bizonytalan világhoz. Miller szerint a horror történetek pont annyi bizonytalanságot kínálnak, hogy az agy előrejelző rendszere aktív maradjon, és finomítsa a jövőbeni fenyegetésekre adott válaszait. Ha ebben az optimális zónában maradunk, folyamatosan fejlődik a képességünk arra, hogy kezeljük a bizonytalanságot. – mondja. A horror tehát lehetőség arra, hogy biztonságos környezetben játsszunk a félelemmel, az undorral és a stresszel. A különbség az, hogy mindezt a kanapén ülve tesszük, és mi szabályozhatjuk az élmény intenzitását: megállíthatjuk a filmet, kimehetünk a szobából, vagy elbújhatunk a popcornos vödör mögé. Scrivner szerint a horror akár a pszichológiai terápiában is hasznos lehetne, mert segíthet az embereknek szembenézni a nehéz helyzetekkel. Egy jól megválasztott könyv vagy film megtaníthat arra, hogyan alakítsuk át a félelmet kezelhető izgalommá, ez pedig segíthet a hétköznapi stressz kezelésében is. Hasonló elvet alkalmaztak holland kutatók a MindLight nevű videojátékban, amelyet szorongó gyerekek számára fejlesztettek ki. A játék egy kísértetházban játszódik, ahol sikoltozó szörnyek üldözik a játékos karakterét. A gyerek azonban EEG-fejpántot visel, amely méri az agyi aktivitását, és ez irányítja a karakter fején lévő fényt. Minél nyugodtabb a játékos, annál erősebben világít a fény. Ha a gyerek képes nyugodt maradni támadás közben, a szörny aranyos cicává változik. Ha viszont túlzottan megijed, a játék tanácsokat ad arra, hogyan nyugtassa meg magát. A klinikai vizsgálatok szerint azoknál a gyerekeknél, akik rendszeresen játszottak a játékkal, csökkent a mindennapi szorongás, méghozzá a klasszikus kognitív viselkedésterápiához hasonló mértékben. Lehet, hogy tehát rosszul tettem, amikor Az ördögűző óta következetesen kerültem mindent, ami horror. Lehet ugyanis, hogy meglepő helyekre vezet majd ez a morbid kíváncsiság és talán több nyugalmat hoz az életünkbe, mint gondolnánk.