● news.bsdnet.hu

A nemrég még az ugyancsak netflixes Beef második évadában remeklő Oscar Isaac ezúttal egy Nick Tosches nevű, alternatív körökben ismert író-újságíró bőrébe bújik a Dante kezében című, június 24-én debütált filmdrámában, akinek hitvallása, hogy a legrosszabb dolog a világon, ami egy szerzővel történhet az, ha egy szerkesztő hozzányúl a nagy művéhez, megbecstelenítve azt. Ám kiderül, Nick jóval alantasabb dolgokat is művelt már életében, többek közt gyerekként egy másik gyerek vérét ontotta, és amikor a maffia megkeresi élete ajánlatával, az Isteni színjáték Dante Alighieri által körmölt eredeti kéziratának megtalálásának lehetőségével, akkor is a kíváncsiság vesz leginkább erőt a művészen. Már a mohóság mellett, ugye. A Dante kezében egy maffiafilmbe oltott A Da Vinci-kódnak indul, és amíg a Julian Schnabel rendező által vezetett készítőgárda ezt az irányt követi, addig a Netflix által felvásárolt film teszi is a dolgát, izgalomban tart, filozofikusan elgondolkoztat. Mondjuk a sikerhez kell az is, hogy a szinte felismerhetetlenségig elmaszkírozott Gerard Butler egy ellentmondást nem tűrő gengszter, Louie bőrébe bújva úgy lerendez egy simlis kocsmárost, hogy az embernek még a tévé előtt ülve is lefő a kávé a kezében. A Netflix újdonságának nagyon jól áll ez a földhöz ragadtabb vonal, az első háromnegyed órában az Oscar Isaac-féle Nick épp, hogy csak annyi elvontságot visz bele a végeredménybe, ami még nem idegenít el. A lelkesedésünket csak még intenzívebbé teszi a mindig zseniális John Malkovich felbukkanása, aki egy tízmilliós festmény alatt hetykén ücsörögve ajánlja fel Louie-nak élete üzletét. Gerard Butler kiszámíthatatlan maffiózója nem is teketóriázik sokat, a hóna alá kapja a kicsit mindig spicces, szerelme, Giulietta (Gal Gadot) után epekedő Nicket, és elindulnak, hogy Palermóban mindenkit eltegyenek láb alól, aki csak tud az Isteni színjáték eredetijének ottlétéről, s aztán bebizonyítsák a mű valódiságát, végül piszkosul meggazdagodva az egészből. Igen ám, de a forgatókönyvet jegyző páros, Julian Schnabel és Louise Kubelberg a filmnek alapot adó regényhez hasonlóan nem maradtak meg a valóság talaján. Amellett, hogy fekete-fehér, oldschool történetmesélési technikával elénk tárják, hogy miként kallódik el egy nagy klasszikus, és hogyan válik a modern alvilág legaljasabb emberek pénzkereseti lehetőségévé, igyekszik egy magasztos, kosztümös meghasonlást is elbeszélni. Oscar Isaac ugyanis kettős szerepben látható, a színes, 4:3-as képsorokon, a 14. században ő alakítja Dantét, a nagy írót, akit kitagad a pápa (Gerard Butler), és aki felnőtt korára is képtelen lerázni magáról élete szerelme, Beatrice emlékét. A sztori szerint Dante Alighieri egy számkivetett életét éli, aki egy olyan nővel (Gal Gadot) kötötte össze az életét, aki még annyira sem inspirálta, hogy egyetlen betűt is leírjon róla magnum opusában, az Isteni színjátékban. Ez a múltbéli szál az, ahol először megbicsaklik a Dante kezében, egyszerűen nem töltünk annyi időt a szerzővel, hogy közelebb kerüljön hozzánk ő, és a tragédiája. Az írót körülvevő világot sem mutatja be kellőképp a készítő, helyette Dante mentora, Isaiah túl hosszúra vett elmefuttatásait kell hallgatnunk, amelyeket a hülyén Gandalfra maszkírozott Martin Scorsese képtelen eladni. A vége felé már olyannyira fókuszát veszíti a Dante kezében, hogy egy ponton arra ocsúdunk, hogy a buliba, mármint az Isteni színjáték utáni hajtóvadászatba már Jason Momoa is becsatlakozott, aki a lekötözött Nicket készül éppen megcsonkítani. Ez volt az a pont, amikor el se hittem, hogy ugyanebben a filmben láttam azt a nagy, és amúgy tényleg jelentőségteljes jelenetet, amikor a gyerek Nicket az Al Pacino által játszott idősebb rokona, Carmine bácsi megfeddi, hogy ne öldössön meg senkit, vagy ha már bűnözni kényszerül, akkor igenis gyónja azt meg Istennek. A Dante kezében úgy indít, mint egy gyorsvonat, lesöpör mindent maga elől a sínekről, ám valahol a háromnegyedénél a szerelvények kerekei mégis leugranak a kötött pályáról, és kénytelenek leszünk egy nagyon csúnya balesetet végignézni. Hogy érzékeltessem, hogy mekkora műfaji kavalkád és katyvasz az egész, annyit elárulok még, hogy nem véletlen, hogy ugyanazok a színészek alakítanak a múltban és a jelenben karaktereket, mert a forgatókönyvírók behoznak egy reinkarnációs ötletet is a cselekménybe, ami aztán érthetővé, de szinte befogadhatatlanná teszi a film végét. Amolyan álértelmiségi, köldöknézős művészfilmmé, amiből simán ki lehetett volna vágni vagy 30-40 percet, a mondanivaló nem sérült volna, sem a végkicsengés. Legfeljebb mi, nézők több ép idegszállal nyomtuk volna ki a filmet. Én, meg az a maradék három ember, aki megnézte a Dante kezébent, mert a Netflixen teljesen elsikkadt a film, idehaza még a top10 közelébe se jutott. Pedig, vannak benne értékelhető, és maradandó megmozdulások, erős színészi alakítások, csak kár, hogy a lényeg elveszik az első órát követően, és marad az nekünk, hogy ennél még a száradó falat, vagy a sarokban himbálózó pókot is jobb szórakozás lett volna nézni. A Dante kezében a Netflixen nézhető meg.