← Vissza

news.bsdnet.hu

Csete Beáta azért távozhatott a közmédiától, mert többen is meg akarták verni az utcán a Magyar Péterrel készített interjúja után

Blikk 2026-07-10 06:26
Továbbra is teljes a fejetlenség a július 7-én leállított és csak filmekkel újraindított M1 és a közmédia háza táján: miközben sorra érkeznek a hírek a felmentésekről és személyi változásokról, az egész ország azt találgatja, kik térhetnek vissza a képernyőre. A Magyar Péterrel a választás után emlékezetes interjút készítő Csete Beáta sem látható már a csatornán. Egyelőre hivatalosan nem közölte az MTVA, hogy megvált volna tőle, azonban most olyan sajtóinformáció látott napvilágot róla, amely alapján vélhetően önszántából távozhatott már a közmédiától. Nagy Levente Newsroom újságíró Ezeket látta már? Hatalmas a káosz jelenleg az MTVA háza táján. A story.hu szerint a Kunigunda utcai székházban továbbra is feszült a hangulat, a dolgozók jelentős része nem tudja, mikor térhet vissza, vagy hogy egyáltalán visszatérhet-e még a munkájához. A portál forrásai szerint egyelőre csak a sportos szerkesztőség működik tovább, miközben a hírigazgatóság átmenetileg leállt, a június 7-én leállított, majd néhány óra után újraindított M1-en pedig továbbra is magyar filmklasszikusok futnak a megszokott hírműsorok helyett. Korábbi információi szerint a legismertebb képernyős arcok közül többen is megfordultak a HR-osztályon, ami tovább erősítette a találgatásokat arról, hogy kik maradhatnak a közmédiánál, és kiknek érhet véget ott a pályafutásuk. Hivatalos tájékoztatás azonban továbbra sincs arról, pontosan milyen szervezeti átalakítások zajlanak, illetve kiket érintenek a változások. Az M1 sorsa nemcsak az MTVA dolgozóit, műsorvezetőit, híradósait, szerkesztőit és munkatársait foglalkoztatja, hanem az egész országot is. Sokan találgatják, kik térhetnek vissza a képernyőre az újrarendeződés után , és kik azok, akik végleg búcsút intenek a közmédiának. A legismertebb képernyős arcok közül kétségtelenül sokakat foglalkoztat Csete Beáta sorsa is, aki Magyar Péterrel készített nagy visszhangot kiváltó interjút, miután a Tisza megnyerte a választást. A Telex információi szerint mások mellett őt is felmentették a munkavégzés alól. A lap beszámolója szerint az eddig történtek alapján a közmédia új vezetése, Horváth P. András átmeneti vezérigazgató irányításával elsősorban a felső vezetőket, valamint azokat a munkatársakat menti fel, akik az előző rendszer működésének meghatározó szereplői voltak. Belső információik szerint az M1 híradóinak legtöbb bemondóját is érintette az intézkedés. Kedden a Blikk is beszámolt arról, hogy azonnali hatállyal felmentették a munkavégzés alól Császár Attilát, a köztévé egyik legismertebb riporterét, illetve Kakuk L. Tamást is. Az RTL Híradó információi szerint már több mint 80 dolgozót függesztettek fel, akiknek a munkavégzéshez szükséges eszközeiket is le kellett adniuk. A story.hu információi szerint Csete Beáta története már jóval a mostani átszervezések előtt véget érhetett a közmédiában. A portál forrása azt állítja, hogy a riporter nem az elmúlt napok személyi változásai miatt távozott, hanem hónapokkal ezelőtt saját döntéséből mondott fel. „A Magyar Péter miniszterelnökkel készített, nagy port kavaró interjúja után úgy tudom, Bea még két hétig dolgozott, aztán felmondott, mert az utcán többen többször is megfenyegették, és meg akarták verni. Én úgy tudom, hogy ezt követően teljesen hátat fordított a tévézésnek, és végleg befejezte a karrierjét” – nyilatkozta a lapnak informátora. Az MTVA és Csete Beáta sem reagált egyelőre a lap információira. Miközben továbbra is zajlik a közmédia átalakítása, az MTVA az RTL Híradó érdeklődésére közölte: egy héten belül fokozatosan újraindul az M1 hírszolgáltatása. Az átmeneti időszakban egyelőre rövid, 2-5 perces hírblokkokkal jelentkezik majd a csatorna, a tájékoztatásuk szerint pedig a jövőben a tényalapú és pártatlan hírszolgáltatásra helyezik a hangsúlyt. A Kossuth Rádió esetében ugyanakkor hosszabb leállással kell számolni, a műsorsugárzás várhatóan csak augusztus 15. után térhet vissza. MTVA
Eredeti cikk megtekintése →