● news.bsdnet.hu

Az új kormány első heteiben megkezdett átvilágítások azt mutatják, hogy 2016 után az állami döntéshozatalban a szakpolitikai szempontokat egyre inkább felülírta egy szűk gazdasági kör vagyonosodásának érdeke – mondta el Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes Dull Szabolcs Ötpontban podcastjében . Úgy fogalmazott, hogy ettől az időszaktól kezdve lényegében a kormányzásnak semmi más célja nem volt, mint más emberek gazdagítása [..], miközben minden szakpolitikai kérdés háttérbe szorult. Állítása szerint az egész kormányzati működés végcéljává az vált, hogy „emberek, érdekcsoportok, bizonyos kiskörök egyre jobban gazdagodjanak és gazdagodjanak”, és ezt szolgálta „minden cselekedetük, minden lépésük, minden szerződésük, minden iránymutatásuk”. A miniszterelnök-helyettes a vizsgált gazdasági ügyletek egyik visszatérő típusaként olyan konstrukciókat írt le, amelyekben az állam saját forrásaiból segítette elő stratégiai jelentőségű vállalatok magánkézbe kerülését . Elmondása szerint egy állami bank vagy más állami szereplő a teljes vételárat biztosító hitelt és bankgaranciát adott a vevőnek, amely így lényegében közpénzből szerezhette meg az állami társaságot. Azért is bírálta a konstrukciót, mert a tranzakció után az állam már megrendelőként vagy bérlőként fizetett ugyanazokért a szolgáltatásokért, amelyeket korábban a saját vállalata végzett . Ruff szerint ezek nem elszigetelt esetek voltak: azt mondta, hasonló konstrukcióból „van mondjuk húsz”. Példaként említette a választások előtt lebonyolított hadiipari tranzakciókat, amelyek során állami katonai vállalatok kerültek új tulajdonoshoz, valamint az autópálya-koncessziót. Utóbbiról úgy fogalmazott, hogy „a magyar állam tudja, hogy amit csinál, az nem feltétlenül érdeke”, a döntés mégis átmegy minden immunrendszeren, minden szabályozón, minden ajtón. A feltárás alatt álló ügyekben szerinte egyszerre merülhetnek fel banki, polgári jogi és büntetőjogi kérdések. Ruff azt mondta, a minisztériumok feladata annak megvizsgálása, hogy pontosan hogyan jöttek létre ezek a szerződések, kik készítették elő őket, milyen értékbecslések és kormányzati döntések alapozták meg az ügyleteket, valamint jogszerű volt-e, hogy az állam maga finanszírozta saját vagyonának kiszervezését. Ehhez a kormány a legjobb ügyvédeket és jogászokat kívánja bevonni, majd megtenni „azokat a lépéseket, feljelentéseket”, amelyek alapján az igazságszolgáltatás vizsgálhatja a polgári vagy büntetőjogi felelősséget. Az átvizsgált szerződések, támogatások és kormányzati akták Ruff szerint ugyanannak a pénzügyi mechanizmusnak a különböző változatait mutatják. „Bárhova nyúlok, bármilyen aktát nyitok meg, bármilyen támogatást nézek meg, bármilyen szerződést kérek ki, mindenhol azt látom, hogy lényegében az egyedüli igazi működési cél a minél több pénz, minél koncentráltabban való kiszórása” – mondta. A kormányzati vizsgálatok ezért nem csupán egyedi korrupciós eseteket, hanem egymással összefüggő döntési, finanszírozási és tulajdonosi konstrukciókat próbálnak feltárni. Külön vizsgálják azokat a korábban titkosított kormányhatározatokat is, amelyekbe Ruff hivatalba lépése után betekintést kapott. Állítása szerint ezek jelentős része nem honvédelmi vagy nemzetbiztonsági ügyeket takart, hanem különböző cégek és magánszereplők támogatását rejtette el a nyilvánosság elől. Azt mondta, az általa látott dokumentumok mintegy 80 százaléka olyan, amelyet akár azonnal nyilvánosságra lehetne hozni , mert azokból csupán az derül ki, hogy a magyar állam eltitkolta azt a polgárai elől, hogy mire költ milliárdokat. Ruff szerint a titkosítás sok esetben nem érzékeny állami érdekeket védett, hanem azt akadályozta meg, hogy a nyilvánosság megtudja, mely cégek, rendezvények vagy gazdasági szereplők részesültek állami forrásokból . Ezek között állítása szerint jelentős számban voltak „értelmetlen pénzszórások”, illetve olyan támogatások, amelyeket szabályos, nyilvános eljárásban is oda lehetett volna ítélni, az előző kormány azonban mégis elrejtette azokat. A titkosítások feloldása már megkezdődött, de minden dokumentumot külön meg kell vizsgálni annak érdekében, hogy valóban ne kerüljenek nyilvánosságra nemzetbiztonsági vagy más védett információk. Az eddig feltárt pénzügyi tételek teljes nagyságrendjét Ruff „több ezer milliárd forintra” becsülte. Arra a kérdésre, hogy ezek az összegek magánzsebekbe vándoroltak-e, igennel válaszolt, a visszaszerezhetőségüket azonban már az új, hamarosan felálló Nemzeti Vagyonvédelmi és -visszaszerzési intézmény hatáskörébe utalta. Azt nem akarta részletezni, hogy a több ezer milliárdos összeg mekkora része jelenthet jogellenesen megszerzett vagyont, mekkora része takar szerinte gazdaságilag előnytelen, de jogszerű szerződést , illetve mennyi pénz visszaszerzésére lehet tényleges jogi lehetőség. A kormány a feltárt vagyonmozgások vizsgálatára létrehozná a Nemzeti Vagyonvédelmi és Visszaszerzési Hivatalt, amelyet Ruff a Tisza egyik legfontosabb intézményi vállalásának nevezett. Hangsúlyozta, hogy a hivatal nem a Miniszterelnökség politikai irányítása alatt működő „furkósbot” lenne, és a minisztérium sem kíván vádhatósági szerepet betölteni. Én nem vagyok a vádhatóság. Nem is leszek, a minisztérium sem lesz soha – mondta, hozzátéve, hogy politikai bosszúról vagy önkényes eljárásokról nem lehet szó. A készülő intézmény feladata a tervek szerint az összetett vagyonmozgások, állami szerződések és tulajdonosi hálózatok feltérképezése, valamint a büntetőjogi és polgári jogi eljárások megalapozása lehet. Ruff közlése szerint a hivatal nyomozati jogosultságokat is kapna, de a büntetőeljárási törvény garanciái mellett működne, vezetőinek és munkatársainak jelentős része pedig ügyészi háttérrel rendelkezne. A cél szerinte egy olyan, a kormánytól független szervezet létrehozása, amely saját ütemében és politikai befolyástól mentesen dönt arról, mely ügyekben indokolt eljárást kezdeményezni. A törvényjavaslat benyújtását Ruff „napokon belülre” ígérte. A késlekedést azzal magyarázta, hogy a jogszabályt társadalmi egyeztetésre bocsátották, és számos, egymással ellentétes észrevétel érkezett: voltak, akik erősebb jogosítványokat követeltek, mások a lehetséges politikai visszaélések miatt fogalmaztak meg aggályokat . Ruff szerint azért van szükség hosszabb kodifikációs folyamatra, hogy az intézmény ne pusztán a kormány vagy a Tisza szavazóinak bizalmát élvezze, hanem a későbbi megállapításait a politikai ellenfelek is jogilag megalapozottnak fogadják el. Ruff arra a kérdésre, hogy mikor neveznek meg cégeket, szerződéseket és felelősöket, azt válaszolta: szerinte napokon belül, amikor megkezdenek „egy feljelentési kört, aztán még egyet, még egyet és még egyet”. A tárca egyes ügyeket külön feljelentésben továbbíthat, a komplexebb konstrukciókat azonban összefüggéseikben kívánja bemutatni, hogy látható legyen, mennyire szervezetten működött a közpénzek átirányítása. Ruff nem nevezte meg előre, pontosan mely korábbi miniszterekkel vagy vállalati szereplőkkel szemben tesznek feljelentést, de azt mondta, „nagy valószínűséggel azért nagyon sok embernek a felelőssége legalábbis felmerül” . Érvelése szerint a vitatott szerződéseket valakinek elő kellett készítenie és alá kellett írnia, mások megrendelték és igazolták a teljesítést, megalkották a finanszírozási konstrukciót, illetve a döntéseket átvezették az állami ellenőrzési rendszeren. A büntetőjogi felelősségről azonban szerinte nem a kormánynak, hanem a rendőrségnek, az ügyészségnek és végső soron a bíróságoknak kell döntenie. A közpénzek alternatív felhasználásáról Ruff az egészségügy példáján keresztül beszélt, mivel állítása szerint az előző kormány rendelkezett számításokkal arra, hogy mennyibe kerülne a kórházak légkondicionálása és műszaki rendbetétele, de a szükséges programokat nem hajtotta végre . Az ehhez szükséges összeg szerinte „töredéke annak, amit a legnagyobb baromságokra, hülyeségre, szponzorációra, teljesen értelmetlen ilyen kipécézett embereknek a támogatására adott”. A problémát így nem egyszerűen forráshiánynak, hanem hibás és szerinte tudatosan eltérített költségvetési prioritások következményének nevezte . Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítását önkorlátozásként állította be, nem hatalmi túlkapásként. Érvelése szerint a Tisza-frakció akár sokkal radikálisabb lépéseket is tehetne a kétharmados felhatalmazással, de a 17. alkotmánymódosítás szerinte épp visszafogott, mert csak bizonyos közjogi pozíciókhoz nyúl hozzá, valamint utána társadalmi egyeztetéssel indul egy új alkotmány. Elmondta, hogy „abszolút támogatná”, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül válasszák. Szerinte ez erősebb legitimációt és politikai ellensúlyt adhatna a mindenkori kormánnyal szemben. Az új alkotmány kidolgozását Ruff Bálint nem gyors, felülről irányított folyamatként képzeli el, hanem széles társadalmi és politikai egyeztetés eredményeként . A tervek szerint parlamenti bizottság készítené elő a változtatásokat, a vitába valamennyi pártot és a társadalom különböző csoportjait is bevonnák, a folyamatot pedig népszavazás zárná le. Ruff úgy véli, egy ilyen horderejű munkát nem lehet néhány hónap alatt lezárni: legalább egy-, de inkább másfél éves alkotmányozási folyamatra számít . A választási rendszer átalakításánál Ruff egy arányosabb, a politikai szereplőket együttműködésre és kompromisszumokra kényszerítő modellt tart szükségesnek. Ennek része lehet a győzteskompenzáció eltörlése, a választókerületi határok újrarajzolása, illetve akár a kétfordulós rendszer visszaállítása is. Szerinte olyan szabályozást kell létrehozni, amely megakadályozza, hogy egyetlen párt tartósan kisajátítsa az államot, és az ország ismét „egyszemélyes Zrt.-vé” váljon. Címlapkép forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt