← Vissza

news.bsdnet.hu

Kitört egy vulkán Indonéziában, húsz túrázó rekedt rajta, közülük hárman meghaltak

Telex 2026-05-08 10:57
Már csak a te 1%-od hiányzik! Húsz túrázó után indult meg a keresés pénteken, miután kitört egy vulkán Indonézia Maluku-szigetcsoportján. Közülük 17-et tudtak megmenteni, hárman életüket vesztették –írja a BBC. A Dukono-hegy helyi idő szerint péntek reggel nyolc óra körül tört ki, és 10 km magas hamufelhőt lövellt az égbe. A kitöréskor egy húszfős társaság túrázott a hegyen (kilenc szingapúri és tizenegy helyi), akik közül többen megsérültek. A hatóságok azonnal mentőakciót indítottak, péntek dél körülre tizenöt túrázót tudtak lehozni a hegyről, a csoport két helyi segítője pedig a hegyen maradt, hogy segítsen levinni azt a három túrázót, akik a hegyen belehaltak a sérüléseikbe. A három halott közül ketten szingapúri állampolgárok voltak, egy indonéziai. A hatóságok közlése szerint két holttest a csúcs közelében lehet, egynek a helyzete egyelőre nem ismert. A mentést az ismétlődő kitörések is nehezítik. A tizenöt túrázót kórházba szállították. A Dukono egy aktív vulkán Halmahera szigetének északi részén. Március vége óta közel 200 alkalommal tört ki, jelenleg a hatóság négyfokozatú vulkánriadó-rendszerének második szintjén szerepel, ami fokozott aktivitást jelent, és óvatosságra inti a túrázókat. Az Indonéz Vulkanológiai Szolgálat 2024 decembere óta azt ajánlja a turistáknak és a hegymászóknak, hogy tartózkodjanak a Dukono-hegy fő kráterének 4 km-es körzetétől. Ez azonban nem tartotta vissza a túrázókat attól, hogy megmásszák az 1335 méter magas hegyet. A hatóságok az elmúlt két hétben is figyelmeztették az embereket, hogy kerüljék el a hegyet, és hivatalosan is lezárták a veszélyesnek ítélt területeket. A csoport ennek ellenére tartózkodott a csúcs közelében. A rendőrség közölte, amint visszatér a hegyről a csoport két helyi kísérője is, kihallgatják őket. Indonéziában legutóbb 2023-ban volt olyan vulkánkitörés, amelyhalálos áldozatot követelt. A szumátrai Marapi vulkánon 70 túrázó tartózkodott a kitörés pillanatában.
Eredeti cikk megtekintése →