← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter az utolsó pillanatra hagyta a héten: itt a kormány javaslata a vagyonvédelmi hivatal felállítására – bárhova beléphetnek majd, rendőrök védik vezetőiket

VG 2026-07-10 14:52
„Az elmúlt két évtizedben a becslések szerint 30 ezer milliárd forintnyi közvagyon vándorolt jogtalanul magánzsebekbe. A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal feladata, hogy az eltűnt milliárdok nyomába eredjen, beazonosítsa a felelősöket, visszavegye a jogtalanul szerzett vagyonokat, és megelőzze, hogy a jövőben hasonló visszaélések történhessenek” – áll a kormány weboldalán megjelent közleményben . Ebben megerősítik a Magyar Péter bejegyzésében foglaltakat: a kormány benyújtotta a Parlamentnek a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt (NVVH) létrehozó törvényjavaslatot. A kormány közleménye szerint a tervezet értelmében a hivatal minden szükséges költségvetési forrást és jogi felhatalmazást megkap a munkájához. Vezetője és négy elnökhelyettese különleges rendőri védelem alatt fog állni, mentelmi joggal. A négy elnökhelyettesből három ügyész lesz. A hivatal vezetői és teljes személyi állománya kizárólag a jogszabályoknak van alárendelve, más szervtől vagy személytől nem fogadhatnak el utasítást, feladatot. A hivatal elnöke éves nyilvános beszámolót készít a tevékenységéről az Országgyűlésnek. Az NVHH feladatköréről a következőket tartalmazza a közlemény: Munkája során joga van belépni a vizsgálathoz kapcsolódó helyiségekbe, irattárakba, raktárakba, szerverszobákba. Átnézhet minden releváns iratot, nyilvántartást, szerződést, elektronikus adatrögzítőt, vizsgálhatja a felügyelet alá vont gazdálkodó szervezet fizetési számláját és pénzügyi eszközeit. A hivatal elnökét és elnökhelyetteseit a törvény hatálybalépésétől számított 30 napon belül választja meg az Országgyűlés. Magyar Péter bejelentése és a kormányzati közlemény nem sokkal azt követően érkezett, hogy a miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a május végén benyújtott csatlakozási kérelmet elfogadta a brüsszeli testület, így Magyarország az Európai Ügyészség (EPPO) mint szervezet 25. tagállamává válik. A döntésről az Európai Bizottság pénteken adott ki közleményt. Cikkünket a Világgazdaság oldalán itt találja .
Eredeti cikk megtekintése →