Szinte korlátlan hatalom összpontosul az új szuperhatóság kezében, hogy visszaszerezze 20 év elsíbolt 30 ezer milliárdját
HVG
2026-07-10 17:52
Az Út a börtönbe programként ismert tiszás kampányígéret gyakorlati megvalósítása felé két nagy lépéssel közelebb került a Magyar-kormány pénteken. Először a brüsszeli bizottsági jóváhagyást követően Magyarország csatlakozott az Európai Ügyészséghez , majd a kormány benyújtotta a társadalmi konzultációval véglegesített törvényjavaslatát a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) létrehozásáról. Ismert,
ez az a szervezet, amely a Tisza Párt kampányígérete szerinti elszámoltatást végigviszi, és amit részben ugyanezért a Fidesz-KDNP szívesen hasonlít az ÁVH-hoz.
Az új állami szerv megkapja a NER utolsó éveiben éppen a másik politikai oldal által az ÁVH-hoz hasonlított, de érdemi hatáskör híján az Orbán-kormány furkósbotja helyett végül csak a politikai mumus szerepét betölteni tudó Szuverenitásvédelmi Hivatal teljes, mintegy 6 milliárd forintos költségvetését, sőt akár 10 milliárd forintból is gazdálkodhat évente. Ezúttal az anyagiak mellé jog- és hatáskörök is társulnak majd:
a vagyonvisszaszerzési hivatal hatalma szinte korlátlan lesz a benyújtott törvénytervezet szerint, ám a korlátlan nem feltétlenül jelent kontrollálatlant.