← Vissza

news.bsdnet.hu

Kinek jár a segítség, ha megfelelő adatok sincsenek a szegénységről? – súlyos hiányosságokat tárt fel az iskolakezdési támogatás bevezetése

HVG 2026-07-11 06:00
A rendszer nem tökéletes, lesz, aki nem rászoruló, mégis kap támogatást, és lesz, aki óhatatlanul kimarad – így foglalta össze Magyar Péter a fejenként 100 ezer forint értékű iskolakezdési támogatások első évét. A miniszterelnök július elején jelentette be , hogy az első, 50 ezer forintos részletet közvetlenül utalják augusztusban a szülőknek, a második azonban már utalvány vagy kártya formájában érkezik az ősszel. Ekkor derült ki az is, kik lesznek jogosultak a támogatásra: A kormány úgy számolt, ezekkel a feltételekkel 400 ezer gyereket tudnak támogatni, vagyis 40 milliárd forintot szánnak a költségvetésből a beiskolázásra. Magyar Péter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az új támogatási forma bevezetése bonyolult feladat, különösen azért, mert az előző kormányzattól gyakorlatilag nem örökölt az állam „normális szociális nyilvántartást”. Magyar szerint ez nem véletlen: az eddigi juttatások nem igazán tettek különbséget az eltérő anyagi helyzetű családok között, azt is hozzátette, „lehetne sokkal jobban differenciálni, fogunk is”. Arról, hogy mit is értett a szociális nyilvántartás alatt a miniszterelnök, a Szociális és Családügyi Minisztériumot kérdeztük.
Eredeti cikk megtekintése →