Vitézy Dávid bejelentette: megújul az egyik legforgalmasabb balatoni vasútvonal
Portfolio
2026-07-11 14:27
"A hazahozott uniós pénzekből számos új vasútfejlesztést fogunk és kell is indítani a magyar vasúti hálózaton" - mondta szombati Facebook-videójában Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter úgy véli: a nagyobb projektek azok, ahol már el lehet indítani a kivitelezést, ezért ezekről sok szó esik majd a következő hetekben.
Most viszont arról is beszámolt Vitézy, hogy egy teljesen új vasúti beruházás előkészítését kezdték meg a balatoni fővonalon.
Ugyan az elmúlt 15 évben a Budapest-Székesfehérvár vonalat sikerült uniós pénzekből rekonstruálni, így ott már gyorsabbak a vonatok, de Székesfehérvár után a Balatonig van egy olyan szakasz, ahol nem történtek ilyen beruházások - figyelmeztetett Vitézy.
Most ennek az előkészítését kezdjük el Szabadbattyántól Lepsényig, tehát gyakorlatilag Székesfehérvár utántól egészen a Balaton déli partjáig elkezdjük terveztetni a mai egyvágányos vasútvonalnak a kétvágányosra bővítését, illetve a mai körülbelül 100 km/órás sebességről 160 km-es sebességre emelését
- jelentette be. A miniszter szerint ez csak az első lépés, még sok év munka lesz, mire az építkezés kezdődhet. Ezt követően szokás szerint felidézte, hogy "az elmúlt években nem csak nem épült semmi Lázár János minisztersége alatt, de még a tervezéseket is leállították". Vitézy elmondása szerint ezeket most mind újraindítják, és kezdenek új beruházásokat is, hiszen remélhetőleg egyre több forrás lesz a vasút fejlesztésére.
A miniszter közölte: ez a balatoni fejlesztés nemcsak a déli partnak jó, ahol leginkább a "zavarérzékenységet" tudja csökkenteni. Ugyanis a Balaton déli partján nagyon sok szakaszon egyvágányos a vasútvonal, ha bármilyen probléma, késés van, az "egyből bedönti" az egész vonalat, hiszen ilyenkor a szembejövő vonat is késni kényszerül. Minél több a kétvágányos szakasz, annál könnyebb ezeket a zavarokat elhárítani, ezért is fontos ezt megcsinálni - szögezi le Vitézy Dávid.
De az északi part közlekedésén is segítene a fejlesztés, hiszen egy új leágazás építését kezdik most előkészíteni Lepsény felől Balatonakarattyára.
Ennek köszönhetően az északi parti vonatok és a déli parti vonatok nem két külön pályán "döcögnének", hanem egy közös felújított, kétvágányos 160-as pályán haladnának egészen a Balatonig.
Ha ez egyszer megépül, nemcsak a déli parton, hanem az északi parton is több kapacitás, gyorsabb eljutás, kevesebb késés lesz. Ez egy sok éves munka, de "valahol el kell kezdeni" - vélekedett Vitézy.
A MÁV most megkötötte a tervezési szerződést és elindul ennek a beruházásnak is az előkészítése, ezenkívül sok hasonló vasúti fejlesztést tervez még a kormány, melyekről hamarosan további bejelentések várhatók.
Vitézy a nap folyamán egy korábbi posztjában arról beszélt: több évtizedes hiányt pótol a kormány, miután augusztus 1-jétől javulni fog Somogy és Tolna megyék autóbuszos átjárhatósága Kaposvár és Dombóvár térségében. A miniszter elmondása szerint 2026-ig nem volt közvetlen autóbuszjárat Kaposvárról Tolna megye nyugati peremének kistelepülései, illetve számos Igal környéki somogyi faluból Tolna megye egyik legfontosabb közlekedési központja, a vonzáskörzetével együtt mintegy 30 ezer embert kiszolgáló Dombóvár között.
Vitézy szerint a korábbi megyei Volán-rendszer öröksége miatt számos helyen még ma is a megyehatárok jelentik a legnagyobb akadályt. Sok településről könnyebb a saját megye központjába eljutni, mint a szomszédos városba, még akkor is, ha az közelebb van vagy több szolgáltatást kínál.
Most ezen változtatnak:
A járatok ráadásul jobb vasúti csatlakozásokat biztosítanak Budapest, Pécs és Baja irányába is, Dombóváron pedig a belváros és a kórház elérése is könnyebb lesz.
A gyakorlatban ez azt is jelenti, hogy hétköznapokon 8-9, míg hétvégi napokon 4-5 járat fog majd közlekedni. A kormány célja az, hogy ne a közigazgatási határok, hanem az emberek valós utazási igényei alapján szervezzék a közösségi közlekedést.
A hamarosan felálló országos közlekedésszervező cég egyik legfontosabb feladata lesz, hogy országszerte lebontsa a megyehatárok okozta közlekedési akadályokat, több közvetlen kapcsolatot teremtsen és jobban összehangolja az autóbuszos és vasúti közlekedést. Az elmúlt hetek átszervezései, mint például a Heves és Nógrád megyei menetrendi fejlesztés, az új fővárosi éjszakai agglomerációs hálózat kialakítása, most pedig a Somogy–Tolna közötti közvetlen kapcsolatok megteremtése pontosan azt mutatja, hogy erre mekkora szükség van - vélekedett Vitézy Dávid. Szerinte az utasok jogos igénye, hogy egyszerűen és gyorsan eljussanak oda, ahová szeretnének; a kormány ebben fog segíteni, ezt a szolgáltatói szemléletet vezetik be az ország teljes területén.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Kovács Márton