← Vissza

news.bsdnet.hu

Kátai-Németh Vilmos: Az egyszülős családoknak is jár az iskolakezdési támogatás

Index 2026-07-11 17:27
Az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek is jogosultak az iskolakezdési támogatásra, ugyanakkor a Magyar Államkincstár (MÁK) „csak azokat látja a rendszerben, akik regisztrálva vannak egyedülálló szülőként a magasabb összegű családi pótlékra” – erre hívta fel a figyelmet szombaton közzétett Facebook-bejegyzésében Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter. A miniszter tájékoztatása szerint a státusz utólagos rendezése több módon is lehetséges: elintézhető online, az ügyfélkapun keresztül, illetve személyesen bármelyik kormányablakban vagy az államkincstár ügyfélszolgálatán. Ehhez egy változásbejelentési kérelmet szükséges benyújtani, amelyhez igazolni kell az egyedülálló szülői státuszt – ez történhet jogerős válási végzéssel, halotti anyakönyvi kivonattal, vagy amennyiben a szülők külön élnek és nincs élettárs, egy erről szóló nyilatkozattal. A Pénzügyminisztérium korábbi közlése szerint a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás automatikusan megillet minden rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő iskolás korú gyermeket . A jogosultak köre széles: idetartoznak a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők, a tartós betegség vagy súlyos fogyatékosság miatt emelt összegű családi pótlékot kapók, a sajátos nevelési igényű gyermekek, a Dobbantó Programban vagy műhelyiskolai képzésben tanulók, az árvaellátásra jogosultak, valamint az egyszülős családban, nevelőszülőknél vagy gyermekvédelmi intézményben felnövő gyerekek – írja az MTI. A rendelkezésre álló adatok alapján a tárca becslése szerint idén mintegy 400 ezer gyermek részesülhet a támogatásban. Kármán András pénzügyminiszter korábban ismertette, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre azok a családok jogosultak, ahol az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem éri el a 64 125 forintot, egyedülálló szülő vagy tartósan beteg gyermek esetén pedig a 69 825 forintot. Ezt a kedvezményt azonban igényelni kell: a kérelmet a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat jegyzőjéhez, Budapesten pedig a kerületi polgármesteri hivatalhoz kell benyújtani. A szükséges nyomtatványok a kormányhivatalok honlapjáról tölthetők le, a kedvezménnyel kapcsolatos ügyekben pedig a helyi önkormányzatok szociális osztályai nyújtanak segítséget. A kormány július 1-jei ülésén döntött arról, hogy jelentős mértékben hozzájárul a magyar családok, gyermekek iskolakezdési kiadásaihoz. (Borítókép: Képünk illusztráció! Fotó: Sean Gallup / Getty Images)
Eredeti cikk megtekintése →