Őszintén beszélt a DK elnöke a választási kudarcról: „Nem volt minden rendben”
Blikk
2026-07-11 17:58
A Demokratikus Koalíció súlyos választási veresége után önkritikusan beszélt a párt helyzetéről Varju László. A DK elnöke egy interjúban elismerte, hogy a kampány során több hibát is elkövettek, ugyanakkor szerinte máig nem világos, pontosan mi vezetett ahhoz, hogy a párt végül alig több mint egyszázalékos eredményt ért el.
Szabó Eszter Sára
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
A politikus úgy fogalmazott: „Nem volt minden rendben. Taktikai hibákat követtünk el. (…) Elrontottuk. Pontosan nem tudom, mit, de az egészen biztos, hogy más lett a nyertese.”
Varju László szerint a kampányban hiba volt előtérbe helyezni a határon túli magyarok szavazati jogának kérdését. Emellett arról is beszélt, hogy a párt jelentős munkát végzett több közéleti ügy feltárásában és napirenden tartásában, ám szerinte ezek politikai hasznát végül más szereplők aratták le.
Az elnök a Demokratikus Koalíció jelenlegi helyzetét egy sérült emberhez hasonlította.
Mint fogalmazott, a párt „törött lábbal” próbál talpra állni, jelenleg a szervezet stabilizálása zajlik, hogy később ismét versenyképes politikai erővé válhasson.
A változások részeként a DK a napokban kiköltözik a Teréz körúti pártközpontjából is.
Varju László az interjúban kitért Gyurcsány Ferenc szerepére is. Elmondása szerint továbbra is beszélnek egymással, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a korábbi pártelnök visszavonult az aktív politikától.
A DK politikáját – állítása szerint – jelenleg az országos elnökség és a párt körül dolgozó baloldali szakemberek alakítják.
Bár a Demokratikus Koalíció nem jutott be az országgyűlésbe, a megszerzett szavazatok alapján továbbra is jogosult állami párttámogatásra.
Varju László szerint a működés finanszírozását emellett a tagdíjak, a korábban megmaradt pénzügyi tartalékok és a támogatók biztosítják. Hozzátette: a párt nem vesz fel hitelt, kizárólag a rendelkezésére álló forrásokból gazdálkodik.
( 24.hu )