← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter nyaralás közben a Redditen közölte, kiket váltana még le

Mandiner 2026-07-11 19:47
Úgynevezett AMA, azaz kérdezz-felelek formájában válaszolt civil felvetésekre szombat este Magyar Péter a Reddit közösségi platformon . Az újabb posztjaiban is Sulyok Tamás államfő lemondását követelő miniszterelnök épp a fiaival nyaral Törökországban, de így is tudott időt szakítani arra, hogy kielégítse követőinek érdeklődését. A kormányfő egyebek mellett közölte, (továbbra is) tervben van az Állami Számvevőszék és a Gazdasági Versenyhivatal vezetőinek leváltása, továbbá ő az alkotmányozás nyomán személy szerint a köztársasági elnök nép általi megválasztását támogatná. De ez még nem dőlt el. Faggatták a miniszterelnököt arról is, egykori felesége, Varga Judit gratulált-e neki a választási győzelem miatt, amire a politikus nemmel válaszolt, megjegyezve, ez nem is fontos. Aztán szóba került többek között az is, hogyan viseli a megpróbáltatásokat és a támadásokat, mi a kedvence a Netflix-en és az is, milyen jövőt remél a Fradinak. Bajnokit – válaszolta. A „ Zsolti bácsi ügy”  kapcsán annyit írt, a Fidesz „vergődik” , ő pedig nem tud konkrétumokat.
Eredeti cikk megtekintése →