„Lehet, hogy nem vagyok igazából költő, de azért fordítani, azt tudok!”

Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben! Öt éve már, hogy egy budapesti kocsmában épp a Helikon frissen kijött zsebkönyvét lapozgattam. A Simon Márton tallózta 99 magyar vers izgalmas válogatás: olyan klasszikusok mellett, mint Csukás István, Faludy György vagy Karinthy Frigyes, előkerült sok rejtett gyöngyszem Málik Rolandtól Újvári Erzsiig. És ott volt Rab Zsuzsa is: nevét ismertem, ahogy apjáét, a görög–latin szakos tanár Rab Istvánét is. De vizsgázni azért nem mertem volna belőlük. Nem ismertem korábban a költőnő Linquenda… című költeményét sem, melyben halálos beteg édesapjához szól a kórházban. Lényeges szó, a verset meghatározó: könyörög. Az első tíz alkalommal ott olvastam hát a verset. Vagy nem is tudom, mennyiszer: a megrendítő élményt akartam újra és újra. Az 1967-es szöveg ugyan a tíz évvel korábban elhunyt Rab Istvánhoz szólt, de nincs ember, aki ne érezhetné át, ne vonatkoztathatná magára, szeretteire. Döbbenetes élmény. Rab Zsuzsa, aki megírásakor túl volt a negyvenen, már lassan három évtizede nincs közöttünk. Épp száz éve, 1926. július 3-án született Pápán. Tudjuk róla, hogy Kormos István második felesége volt, ahogy azt is, hogy az orosz irodalom fontos tolmácsa: rajta keresztül olvasunk Jeszenyint és Anna Ahmatovát, ahogy a kirgiz Csingisz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a napját is. De mindezeken túl mennyire ismerjük őt valójában? • Hogyan tréfálkozott Kormos a felesége munkamániáján? • Hogyan késte le a találkozót Anna Ahmatovával? • Miért mondta, hogy ha nem is igazából költő, de fordítani, azt tud? Már előfizető vagyok, bejelentkezem!