Magyar Péter kemény üzenetet küldött azoknak, akik a vaksága miatt gúnyolták Kátai-Németh Vilmost
Index
2026-07-12 14:49
„A Fidesz és a megmaradt propagandistái azon gúnyolódnak, hogy Kátai-Németh Vilmos vak ember létére lehet miniszter a Tisza-kormányban” – erről ír közösségi oldalán Magyar Péter. A miniszterelnök felteszi a kérdést: „Milyen ember, aki ilyet tesz?”
A kormányfő a szociális és családügyi miniszter életrajzát is megosztotta röviden, melyből kiderült, hogy Kátai-Németh Vilmos Győrben született, Budapesten nőtt fel. Gyermekkorától látásproblémákkal küzdött, 16 éves korában súlyos örökletes retinasorvadásos szembetegség következtében elvesztette látása 97 százalékát. 1997 nyara óta már a fényt sem érzékeli.
„A betegség a bátyját is megtámadta, aki 40 éves korában szintén megvakult. Középiskolai tanulmányait látássérültként az Újpesti Bródy Imre Gimnáziumban végezte. Az érettségit követően telefonközpontban kezdett dolgozni, majd évekkel később gyógymasszőrként helyezkedett el.
Egy már vakon átélt utcai támadás után visszatért gyermekkori szenvedélyéhez, a küzdősportokhoz: a világon elsőként kétdanos vak aikidómester lett, valamint thai boksz edzéseket tartott látóknak és látássérülteknek. A támadás után több küzdősportból merítve Fehér Kard néven önvédelmi rendszert fejlesztett látássérültek számára. Azonos címmel az HBO 2012-ben dokumentumfilmet készített az életútjáról. 2015-ben aranyérmet szerzett a parakarate-Európa-bajnokságon.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett jogászként, majd ügyvédként praktizált.
Mivel az édesanyja a származása miatt nem végezhette el a jogi egyetemet, ezért a diploma után kegyeleti okra hivatkozva felvette az ő leánykori vezetéknevét is. Két gyermek édesapja.”
A miniszterelnök a bejegyzésében nagy valószínűséggel Ábrahám Róbert újságíró felszólalására utalt, aki a 20. Nemzeti Hét rendezvényen Balatongyörökön a Mi történt az elmúlt 4 évben? című előadásában 2026. július 3-án több közéleti szereplőt is név szerint becsmérlő módon említett.
Van az a vicsorgó vak ember. Én még olyan rosszindulatú embert nem láttam
– hangzott el Ábrahám Róbert előadásán, de kritizálta Ruff Bálintot is: „megesküdnék rá, hogy az anyja fürdeti a mai napig” – fogalmazott. Magyar Péter sem maradt ki, Ábrahám Róbert szerint a miniszterelnök olyan, „mint egy állat, aki gyáva beszari, akit a saját felesége felpofozza. Ugye azt mondta Magyar Péter, felpofozta a Judit”.
A beszédben több, konkrét bizonyítékkal alá nem támasztott vád is elhangzott. Ábrahám Róbert a jelenlegi kormányt „bűnállamnak” nevezte, és úgy fogalmazott, hogy a hatóságok szelektíven, politikai céllal járnak el.
Az ominózus felszólalást az alábbi videóban tudják visszanézni.
A videóra egyébként Skrabski Fruzsina , Novák Katalin korábbi tanácsadója is reagált. Szerinte Ábrahám Róbertnek „nagyon jó meglátásai vannak, de a legfontosabb, hogy a Tisza-kampány meg volt rendezve, ki volt találva. A zeneiparon keresztül is kampányoltak”.
(Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök (j) és Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a Tisza-kormány minisztereinek kinevezési ünnepségén a Sándor-palotában 2026. május 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)