← Vissza

news.bsdnet.hu

Czunyiné dr. Bertalan Judit: Jól szervezett országos akciót folytat a Tisza Párt a polgármesterek ellen

Magyar Nemzet 2026-07-12 15:18
A Védvonalnál napról napra érkeznek a tiszás önkény hajmeresztő esetei. Az önkény ötven árnyalata… most az önkormányzatiakat szedtem csokorba – írta Czunyiné dr. Bertalan Judit közösségi oldalán vasárnap. A Védvonal vezetője úgy fogalmazott, hogy a borsodi tiszás képviselő óvodai bálos fenyegetése után több polgármester is jelentkezett náluk. – A tiszás képviselők nem ereszkednek le a polgármesterekhez. Nem kereshetők, nem járnak rendezvényre. Van köztük olyan, aki azt mondta – hétköznap 8-16 óra között érhető csak el, hétvégén senki se keresse – ő az az üdítő kivétel, aki szóba áll a polgármesterekkel a választókerületében, s ezt megspékeli azzal, hogy egyébként megfontolhatnák a polgármesterek a lemondásukat – fogalmazott a fideszes politikus, aki azt is megjegyezte, hogy sok esetben a tiszás országgyűlési képviselő helyett a kabinetvezető az, aki megjelenik, reprezentál, és van ahol ő az, aki vegzálja a polgármestereket. Például konkrét – megvalósult, elszámolt, lezárt – projekteket kezd el firtatni valami adatok után jegyzetekből kérdezgetve, és meglepődve konstatálja, hogy nem jó adatokat kapott, mert a polgármester séróból tudja, tételesen az évekkel ezelőtt lezárt projekt számait, amit igazolni is tud. – mutat be egy módszert Czunyiné dr. Bertalan Judit, aki azt is elmondja, hogy ha így nem érnek célt, akkor módszeresen nekilátnak a polgármester feleségének, férjének, gyermekeinek besározásával a sejtetés, a gyanúsítgatás kommunisták által is használt módszertanával. – Beszámoltak olyan esetről, ahol a polgármester házastársát havi gyakorisággal jelentgeti valaki a NAV-nál, akik rendszeresen ellenőrzik, majd meggyőződnek arról, hogy minden szabályos. – osztott meg egy másik módszert az ellenzéki politikus. Beszámolója szerint – A településüzemeltetés ismeretének összetettségét nem ismerve kiragadott tételekkel sokkolnak, hogy ez meg az miért kerül annyiba, és vajon kinek a zsebébe megy az az összeg, amivel őszakértőségük szerint több a költség/kiadás, mint amennyit erre ők jónak látnak. Abban sem tudnak különbséget tenni, hogy mi a tervezett kiadási előirányzat és a tényleges, megvalósult kiadási előirányzat, mi az áthúzódó költségvetési tétel stb – írja a Védvonal vezetője, aki azt is bemutatja, hogy eközben a közérdekű adatigénylésekkel megfojtják, leterhelik a kistelepülési hivatalok munkatársait. – Olyan adatokat kérnek - feleslegesen - közérdekű adatigénylés formájában, ami az esetek 99%-ban a helyi honlapon elérhető. Mi ez, ha nem túráztatás, vegzálás? Mindeközben Nem válaszolnak kérdésekre, megkeresésekre. Elérhetetlenek. A kérdéseikre, hogy mi lesz az önkormányzati rendszerrel, szemlesütős némaság a válasz, jobb esetben: „nem tudom.” A kabinetvezetőik pedig birtokba veszik a terepet, fenyegetnek, fenyegetőznek, ők, akiket senki sem választott, akikre senki sem szavazott – fogalmazott Czunyiné dr. Bertalan Judit, aki szerint mindet se nem emberséges, sem nem működő, ezért a polgármesterek, települési képviselők, akiket a tiszás vegzálás és uszítás utolér, számíthatnak a Védvonalra. Jogi segítség és védelem A Védvonal a Fidesz által létrehozott polgári, jogi és politikai védelmi szervezet, amelynek megalakulását Orbán Viktor jelentette be 2026 májusában. A kezdeményezés célja, hogy fellépjen a jobboldali szavazókat érő hátrányos megkülönböztetés ellen. A szervezet megszervezésére és irányítására Orbán Viktor Czunyiné dr. Bertalan Juditot kérte fel. A Védvonal budapesti központtal egy olyan jogászi hálózatot alakít ki, amely konkrét jogi segítséget és védelmet nyújt a diszkriminációt vagy retorziót elszenvedő munkavállalóknak, köztisztviselőknek és jobboldali szavazóknak. A szervezet már a megalakulása utáni hetekben lépéseket tett, többek között az ombudsmanhoz fordult a közigazgatásban zajló politikai elbocsátások miatt. Borítókép: Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Védvonal vezetője (Fotó: Wierl Ádám)
Eredeti cikk megtekintése →