← Vissza

news.bsdnet.hu

Márki-Zay Péter reagált Nyerges Csenge pálfordulására: Orbán ifjú amazonja is hátat fordított a Fidesznek

Index 2026-07-12 20:12
A hazai politikai influenszer-szféra újabb látványos átrendeződésen megy keresztül. Márki-Zay Péter legfrissebb bejegyzésében arra a Nyerges Csengére hívta fel a figyelmet, akit nem is olyan régen még a miniszterelnök emelt piedesztálra, és nyilvánosan méltatta a Magyar Péter elleni szerepléséért. A fiatal tartalomgyártó azonban a jelek szerint irányt váltott: ma már a Fideszt bírálja, és Toroczkai Lászlóval közösen fotózkodik , sőt, nyíltan őt nevezi az ország leendő kormányfőjének. Márki-Zay Péter posztjában nem rejtette véka alá véleményét az elvándorló influenszerek motivációiról. Úgy véli, a háttérben sokkal inkább a túlélési ösztön és az anyagi megfontolások állnak, mintsem a valódi értékrendi változás: Úgy tűnik a politikai hűség egyeseknél addig tart, amíg a hatalom. A politikus szerint a jelenség mögött az a jól ismert reflex húzódik meg, miszerint „mindig érdemes annak az oldalán állni, akitől még remélhető némi politikai szerep, figyelem és nem utolsó sorban anyagi dotáció”. Hozzátette, hogy a politikailag hontalanná vált influenszerek közül vélhetően többen is új gazdit keresnek majd a közeljövőben. Az ellenzéki politikus a Fidesz jelenlegi állapotát és a pártnál maradókat is rendkívül kemény szavakkal illette, utalva a civil szférában való elhelyezkedés nehézségeire is: Akinek sikerült ott maradnia vagy visszakerülnie a börtönválogatotthoz, azaz a Fidesz maradékához, annak talán nem kell majd a gyártósor mellett munkát keresnie, vagy a piacról megélnie, mert az Dér Stefi szerint is nagyon nehéz… Márki-Zay Péter a helyzetértékelését egy mindössze két szóból álló, ám annál sokatmondóbb mondattal zárta, jelezve a jelenlegi hatalmi struktúra repedezését: „Vége van”. (Borítókép: Márki-Zay Péter 2024. január 19-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Eredeti cikk megtekintése →