Gulyás Gergely lemondott a Fidesz-frakció vezetéséről
Magyar Nemzet
2026-07-13 12:29
Újra közösségi oldalán fenyegeti Sulyok Tamást köztársasági elnököt Magyar Péter. A miniszterelnök azt írta, a Fidesz kézi irányításra tért át a Sándor-palotában. A kormányfő a bejegyzésében emlékeztetett, az Országgyűlés hétfőn szavaz az Alaptörvény tizenhetedik módosításáról , és szerinte ezzel fontos lépéséhez érkezik a Tisztítótűz művelet . Ez megteremti a lehetőséget a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal létrehozására , másrészt megszünteti a több évtizedes politikai monopólium lehetőségét, harmadrészt a magyar nép demokratikus felhatalmazása alapján megkezdődhet az „orbáni politikai bábok” lecserélése.
Magyar Péter a posztban közölte, az Alaptörvény szerint a köztársasági elnöknek öt napja van aláírni a hétfőn elfogadandó jogszabályt, amelyet tartalmilag nem vizsgálhat az államfő. Kizárólag közjogi érvénytelenség esetén küldhetné meg az Alkotmánybírósághoz előzetes normakontrollra. Ilyen helyzet azonban – legalábbis Magyar Péter szerint – nyilvánvalóan nem áll fenn.
A miniszterelnök tudni véli, hogy a Fidesz akcióba lépett, és megtiltotta a köztársasági elnöknek az aláírást, ezzel tulajdonképpen szembe menve az Alkotmánnyal. Azt is tudni véli, hogy már készen van az az alkotmánybírósági beadvány, amelyet az elnöknek kéne beadnia, ellehetetlenítve ezzel a módosítás hatályba lépését. a kormányfő azt is írta, az Alkotmánybíróságon Polt Péter már várja a Fidesz által szövegezett elnöki beadványt, hogy akár örökre elfektesse az ügyet.
– írta Magyar Péter. Hozzátette, amennyiben Sulyok Tamás nem írja alá öt napon belül a ma elfogadásra kerülő Alaptörvény-módosítást, akkor az Országgyűlés elindítja ellene a megfosztási eljárást. Ezt követően az Alaptörvény szerint a köztársasági elnök már nem gyakorolhatja a jogköreit, és helyette az Országgyűlés elnöke tudja aláírni a jogszabályt.
A miniszterelnök bejegyzése végén azt üzente a Fidesznek, hogy nem fognak sikerrel járni, akármilyen alkotmányellenes lépésre is készülnek.
Közösségi oldalán reagált a Fidesz frakcióvezetője Magyar Péter vádjaira. Gulyás Gergely azt írta , a miniszterelnök kipihenten sem képes igazat mondani. A Fidesz frakcióvezetője leszögezte, Magyar Péter alkotmánymódosítás kapcsán rá, illetve a Fidesz-frakcióra vonatkozó valamennyi állítása valótlan.
Magyar Péter már a választási kampány során egyértelművé tette, hogy meg akar szabadulni Sulyok Tamás államfőtől. A választások éjszakáján, majd a másnap tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján is felszólította lemondásra a köztársasági elnököt, és mellette még több állami szervezet vezetőjét. Azóta ezt rendszeresen megismétli. A kormányfő korábban május 31-ig adott határidőt Sulyok Tamásnak a lemondásra, ám az államfő ezt visszautasította .
Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult , amelynek képviselői meg is érkeztek hazánkba, ám Magyar Péterék nem várták meg a szervezet állásfoglalását, benyújtották a parlamentnek az alaptörvény módosítását.
Több alkotmányjogi szakértő is úgy véli, hogy nincs rendben, ahogyan Magyar Péter el akarja távolítani Sulyok Tamást. Legutoljára Hack Péter alkotmányjogász tett fel kérdéseket az Alaptörvény tizenhetedik módosításával kapcsolatban.