← Vissza

news.bsdnet.hu

Véget ér Sulyok Tamás államfői megbízatása, menniük kell a 70 évnél idősebb alkotmánybíróknak, létrejön a vagyonvédelmi hivatal – elfogadta a parlament az alaptörvény-módosítást

24.hu 2026-07-13 17:20
A parlament hétfőn 139 igen és 6 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását. A legfontosabb döntések: A jogszabály kihirdetését követő napon megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása. 70 éves korhatárt vezetnek be az Alkotmánybíróság tagjainál. Az országgyűlési képviselők legfeljebb 12 évig maradhatnak hivatalban, akit háromszor megválasztottak, a következő parlamenti választáson már nem indulhat. A bírák kezdeményezhetik a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének visszahívását. Létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal. Csökken a sarkalatos törvények száma. A Fidesz és a KDNP képviselői tiltakozásul bojkottáltak az Országgyűlés hétfői ülésnapját. Sulyok Tamásnak mennie kell A jogszabály egyetlen leíró mondattal meneszti a 2024-ben öt évre megválasztott Sulyok Tamást. E szerint „Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik.” Mivel a törvények kihirdetése – azok aláírásával – az államfő feladata, Sulyoknak voltaképpen a saját leváltását kell aláírnia, méghozzá (az után, hogy a házelnök megküldte neki a szöveget) öt napon belül. A köztársasági elnök az alkotmány módosításakor tartalmi okból nem, pusztán közjogi érvénytelenség esetén fordulhat előzetes normakontrollt kérve az Alkotmánybírósághoz, ám Magyar Péter miniszterelnök már megüzente: ha így tesz, megindítják vele szemben a megfosztási eljárást. Ez is AB folytatja le, ám a megfosztási eljárás befejezéséig az államfő nem gyakorolhatja hatásköreit, és az Országgyűlés elnöke, Forsthoffer Ágnes aláírhatja helyette a jogszabályt – hangsúlyozta Magyar. Ugyanez a helyzet állna elő akkor, ha Sulyok Tamás végül aláírás helyett lemondana az államfői posztról. Polt Péter sem maradhat A módosítás alapján szeptember 1-jén megszűnik a 70. évüket betöltött alkotmánybírók mandátuma. A korábbi legfőbb ügyész, Polt Péter AB-elnök mellett még három bírónak kell távoznia: Haszonicsné Ádám Máriának, aki Áder János köztársasági elnök hivatalvezetője volt, Juhász Miklósnak, a Gazdasági Versenyhivatal volt elnökének és Lomnici Zoltánnak, a Legfelsőbb Bíróság egykori elnökének. Az Alkotmánybíróság tagjait a jövőben 12 helyett 9 évre választják. A testület elnökét pedig ismét a tagok választhatják meg az Országgyűlés helyett. Az AB emellett visszakapja a 2010-es választás után elvont hatásköreit, így költségvetési és adóügyekben is megkötés nélkül vizsgálódhat. Újdonság még, hogy a bírák kezdeményezhetik a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal elnökének visszahívását. Ezt a bírói karból többen kritikusan fogadták, mondván, nem reális, hogy a bírók kétharmada beleálljon egy ilyen eljárásba, miközben a személyre szabott jogalkotással a Kúria élére került Varga Zs. András elmozdítását a Tisza Párt megígérte. A bírálatokkal kapcsolatos cikkünkre Magyar Péter is reagált, kiemelve, hogy Varga Zs. András és Senyei György visszahívásához nem az összes, hanem a szavazásban részt vevő bírók kétharmadának a támogatása kell majd a benyújtásra váró sarkalatos törvény alapján. Három ciklusnál tovább senki sem lehet képviselő Az elfogadott alaptörvény-módosítás jelentősen szűkíti a passzív választójogot. A jövőben nem indulhat az országgyűlési választáson, aki a képviselői megbízatást összesen legalább tizenkét évig betöltötte, illetve akit legalább háromszor országgyűlési képviselővé választottak. Ez a módosítás az ellenzéki országgyűlési képviselők jó részét eltiltja a választáson való indulástól. Gulyás Gergely erre hivatkozva mondott le hétfőn a Fidesz-frakció vezetéséről, mondván, a legnagyobb ellenzéki képviselőcsoportnak nem lehet olyan vezetője, aki közjogi korlátok miatt nem indulhat a következő választáson. Létrejön az NVVH A módosítás létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalt, amely a közvagyon védelme, valamint a jogellenesen kezelt vagy felhasznált közvagyon felkutatásának és visszaszerzésének elősegítése érdekében működik majd, és közvádlóként is eljárhat. Elnökét és elnökhelyetteseit az Országgyűlés kétharmados többséggel választja meg. A hivatal jogköreiről itt írtunk bővebben. Kevesebb sarkalatos törvény, vármegyék helyett megyék Csökken a kétharmados többséget igénylő tárgykörök száma, így a nyugdíjrendszerre, a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatokra, valamint a Magyar Nemzeti Bankra és az Állami Számvevőszékre vonatkozó szabályozás is kikerül ebből a körből. Az eredeti javaslattal szemben viszont sarkalatos marad a földtörvény és a nemzeti vagyon védelméről szóló törvény. A 2023. január 1-jén bevezetett vármegyék elnevezés megszűnik, helyette ismét megyének hívják majd az ország 19 nagyobb közigazgatási területi egységét. Az alaptörvény-módosítást a benyújtását követően szakértőkkel részletesen elemeztük. Sulyok Tamás leváltásának módját nemcsak a jobboldali ellenzék, de jogvédő szervezek is bírálták, és erősen kérdéses az is, hogy a parlamenti cikluskorlát megáll-e az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt.
Eredeti cikk megtekintése →