● news.bsdnet.hu

Szepesi Mátyás dalszerző, énekes, zenész, a Konyha zenekar frontembere a „Mi lesz velünk?” című podcast vendégeként arról beszélt, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a zeneírást, lehet-e az AI valódi alkotótárs, és mi az, amit a technológia szerinte sosem fog helyettesíteni. Az élmény, amiről Szepesi mesélt, egy közös munka próbaszünetében történt: egy kávézóban ült két zenésztársával, és a háttérben megszólaló könnyed soul-funk zenét egymás után többször is „lemobilozták”, mert „baromi jónak” találták. A Shazam nevű alkalmazás – amely felismeri a szóló zenét, és kiírja az előadó nevét – azonban minden esetben egy AI-generált előadót dobott ki. Ekkor jött a csalódottság: nemcsak azért, mert nem tételezték fel, hogy nem igazi előadóról van szó, hanem mert megjelent egy hosszú távú fenyegetés is. Szepesi szerint innentől reális, hogy egyes helyek – kávézók, éttermek – ilyen zenét fognak háttérként betenni, hiszen a közönség jól érzi magát mellette. Aki viszont emiatt kiesik a képből, az a saját bevételeitől esik el. A könnyűzenei piacot amúgy is igazságtalan versenypiacnak nevezi, ahol nincs garancia arra, hogy a saját széked megmarad. Most viszont a versenytársak közé beékelődött egy szereplő, amelynek – ahogy fogalmaz – nagyon nagy erőforrásai vannak és sok ideje. Hasonló jelenségről az Index korábban is beszámolt: megjelent az első AI-előadó, aki romba dönthet mindent, amit eddig a zeneiparról gondoltunk – a botrányt egy Xania Monet nevű, mesterségesen generált énekes lemezszerződése kavarta. Szepesi a szakmában elsősorban producereken és zeneszerzőkön keresztül találkozott az AI-jal, és ez ma is a legszorosabb kapcsolata a technológiával. A leglátványosabb, amiben szerinte az AI erős: hangszerek és hangszercsoportok imitálása. Egy szimfonikus vagy vonós kíséretet – amit reális költségvetéssel gyakran nem lehetne megcsinálni – egy egyszerű, előfizetéses szoftver ma olyan élethűen állít elő, hogy hirtelen nem lehet megmondani, ezek nem igazi vonósok egy igazi stúdióban felvéve. Sőt, az is beállítható, hogy a hangszerelés például Hans Zimmer vagy Ennio Morricone modorában készüljön. Egy megkötést azért tesz: ehhez elég drága előfizetés kell. A zsenialitás 0,01 százalékos szikráját szerinte ez nem tartalmazza, de a végeredmény olyan lesz, mint egy rendes szakmunka. Éppen ezért fogalmaz úgy, hogy aki hangszerelőként vagy egy kisebb kamarazenekar tagjaként ebből él, annak több oka van félni. Arról, hogy a technológia soha nem hallott zenei stílusokat is teremthet, az Index korábban külön is írt . Van azonban egy terület, ahol Szepesi egyelőre nem lát veszélyt: a dalszövegírás és az énekelt dalok megírásának ösztönös, spontán folyamata. Meggyőződése, hogy az igazán nagy dalok szerzői maguk sem tudják lemodellezni, hogyan születtek a szerzeményeik. Példaként a Kiss Tibi által a Quimbynek írt „Most múlik pontosan” dal címét hozta: három szó, amelyet napi szinten használunk, mégis valami különleges dolgot fejez ki. Egy másik saját története, hogy elhunyt barátnője, Fábián Juli jazzénekesnő emlékére sokáig hiába próbált dalt írni – amíg meg nem látott egy régi cetlit, amit az énekesnő gyerekként hagyott a hűtőn. Ebből fél óra alatt megszületett az az ötlet, amiből a „Földrevaló” című daluk lett. A minimalista műfaj lényege szerinte éppen ez: egy klasszikus dalszöveg szóközökkel körülbelül 1500 karakter, ott az számít, hogy egy-egy szóval mit tud kezdeni az alkotó. Én tényleg hiszek abban, hogy az igazán nagy dolgok még mindig spontán születnek – fogalmazott. A kreatív alkotás nehézségét abban látja, hogy – ellentétben egy matekfeladattal vagy egy programozási munkával – a ráfordított idő nem függ össze azzal, hogy a végeredmény különleges lesz-e. A kreatív dolgoknál mindig van kockázatvállalás, mert nagyon sok mindennek kell egyszerre jónak lennie. Ezt egy konkrét példával is illusztrálta: a Margaret Islandnek írt egyik dalba egy évekkel korábban félretett sora – „a szeretet nem szab feltételeket” – illett bele tökéletesen, egy harmadik versszak közepén. A közönség pedig pont ezt a sort ordította vissza a koncerteken, nem a refrént. Szepesi szerint az AI éppen azért marad le itt, mert nem tud hibázni. Sok dal ugyanis kreatív hibából születik: az ember gyakorlás közben mellényúl, kilép a rutinjából, és talál valamit ott, ahol addig nem kereste. Kérdés, hogy meg fog-e tanulni valaha hibázni valami, amit épp arra terveztek, hogy ne hibázzon. Az AI-jal létrehozott szimfonikus hangzás felveti: ha nincs szükség hegedűre, csellóra, akkor kit vált ki mindez? Szepesi szerint ez nagyon nehéz kérdés, és a párhuzam kézenfekvő a gyártósorok évtizedekkel ezelőtti gépesítésével. Az iparági magyarázat szerint az embereket akkor „csak” át kellett képezni – de nem mindenkit sikerült megmenteni. A zenészpályán szerinte amúgy is erős a lemorzsolódás: sok, zeneművészeti egyetemet végzett muzsikus tíz évvel a diploma után már nincs a pályán, pedig 23-25 éves koráig erre tett fel mindent. Ebben az AI szerinte legfeljebb gyorsító szerepet játszik. Hozzátette: az, hogy ezekkel az emberekkel mi történik, magasabb szintű felelősség- és szerepvállalást igényel. A szerzői jogi feszültségek mostanra a bíróságokig is eljutottak: az Index arról is beszámolt, hogy a történelem legnagyobb szellemi tulajdonlopásával vádolnak egy piacvezető techcégeket – a zeneműkiadók szerint világsztárok műveivel tanították be az AI-rendszereket. Szepesi nem vitatja, hogy technikailag jobb zene készülhet géppel. Csakhogy szerinte nem technikai tökéletesség alapján választunk zenét, hanem érzelmi kapcsolódás mentén: hazaérünk kiégve, kapunk egy rossz hírt, süt a nap – és mindig más hangulat passzol hozzá. Végül hozzátette: az igazán nagy sikerekhez az érzelmek valódisága kell. Ha holnap kiderülne, hogy vannak kiadatlan Michael Jackson- vagy Freddie Mercury-számok, azok szerinte akkor sem hatnának ugyanolyan erővel, mert az emberek a művészt a klasszikusaival azonosítják.