Orbán volt minisztere kendőzetlen őszinteséggel beszélt Sulyok leváltásáról és az alaptörvény-módosításról
ATV
2026-07-14 03:34
Stumpf István volt kancelláriaminiszter puccsszerű kiiktatásnak és önkényes megoldásnak nevezte a Sulyok Tamás leváltását célzó lépéseket.
Sulyok Tamás eltávolítása puccsszerű kiiktatás, a lépéssel a formális jogállamisági szempontok is veszélybe kerülhetnek – hangzott el azon a konferencián, amelyen a Fidesz értelmiségi köréhez tartozó szereplők kemény szavakkal bírálták a 17. Alaptörvény-módosítást. Stumpf István arról is beszélt Híradónknak, hogy szerinte a Fidesznek mikor érdemes részt vennie a későbbi alkotmányozási folyamatban.
A Magyar Polgári Együttműködés Egyesület szervezte esemény elsősorban egy jogi értékelést adott a megjelentek számára. Győri Enikő egyesületi elnök, aki egyben a Fidesz EP-képviselője is, úgy fogalmazott: „Rendkívüli helyzet van…”
Szerinte az Alaptörvény a politikai küzdőtér közepére került. Mint mondta: „Ha a politikai szempontok teljesen háttérbe szorítják a jogi garanciákat, akkor maga az alkotmányos demokrácia kerül veszélybe.” Hozzátette: „Azt biztosan kijelenthetjük, hogy az alkotmány a politikai harcok eszközévé vált Magyarországon az új kormány által.”
Stumpf István puccsszerű kiiktatásnak és önkényes megoldásnak nevezte a Sulyok Tamás leváltását célzó lépéseket. Az alkotmányjogász, aki kancelláriaminiszter volt az első Orbán-kormányban, kiemelte: akármit nem lehet beírni az alkotmányba, mert akkor megszűnik az Alaptörvény mércejellege.
„Tulajdonképpen ez egy olyan személyes bosszúnak a megjelenése… az erkölcsi felháborodást megpróbálja átfordítani jogi bosszúállássá, ami elfogadhatatlan normális európai demokráciákban” – fogalmazott Stumpf István.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesznek érdemes-e részt vennie a miniszterelnök által őszi kezdettel meghirdetett, nagyszabású és össztársadalmi alkotmányozásban, Stumpf István azt válaszolta: ez attól függ, mi történik majd a következő egy hétben.
„Úgy akarja-e csinálni az alkotmányozást, mint ahogyan most csinálta ennek a 17. alkotmánymódosításnak a társadalmi vitáját ez alatt az öt nap alatt, vagy valóban lehet érdemi párbeszédet folytatni erről? A parlament eddigi működése nem ezt mutatja” – mondta.
Koltay András, aki hosszú ideig a médiahatóság, az NMHH elnöke volt, majd Magyar Péter javaslatára felmentették, úgy véli: a formális jogállamisági szempontok jobbára érvényesültek, de a mostani alaptörvény-módosítással szerinte éppen ezek kerülhetnek veszélybe.
„Az Alaptörvénybe technikai értelemben bármit be lehet írni, az alkotmányozó többség beírhatja, hogy mostantól minden lakosa kötelezően Fradi-drukker, mert éppen ez a többség akarata” – fogalmazott.
Az Alaptörvény 17. módosítása kapcsán Magyar Péter korábban hangsúlyozta: ez fontos lépés annak a rendszernek a felszámolásában, amely szerinte foglyul ejtette az államot, kifosztotta a nemzetet, és a korábbi hatalom bebetonozását szolgálta.