● news.bsdnet.hu

Ma kétszáz éve született Vasvári Pál történetíró és pedagógus, a márciu­si ifjak egyik vezéralakja. Pesten tanult bölcsészetet, majd jogot, egyetemistaként több lapba írt, ígéretes pálya előtt állt, ám sorsa az 1848-as forradalmi események sodrásában másképpen alakult. A mély küldetéstudatú, alig huszonkét esztendős Pilvax-ifjú – Mikszáth írja: „gyönyörű atléta alak, a szépség, ifjúság minden varázsával” – kulcsszerepet játszott a március 15-i pesti forradalom megszervezésében. Részt vett a Tizenkét pont megalkotásában, s miközben számos helyszínen beszédekkel lelkesítette a forradalmi tömeget, mindvégig azon volt, hogy a polgárság megőrizze nyugalmát, ne kísérje vérontás a nagy napot. Ő volt az is – kedves közjáték! –, aki a Landerer–Heckenast Nyomda szedőtermében a Nemzeti dalt emlékezetből papírra vető Petőfi kezéből kikapva az elkészült strófákat (az egyetlen kéziratot otthon felejtette a költő), lázasan rohant le-föl a szerzőtől a szedőig, míg ólomformát nem kapott a cenzort kijátszó, teljes „Talpra, magyar!”. Vasvári volt az is, aki a Közcsendi Bizottmány tagjaként április 14-én üdvözölhette a pozsonyi országgyűlésről Pestre érkező Batthyány-kormány tagjait. Előbb a Belügyminisztériumban, majd Kossuth Lajos pénzügyminiszternél vállalt állást, ám Jellasics támadásának hírére nyomban fegyvert fogott, meg sem állt Pákozdig. Ettől kezdve már le sem tette a kardot… Fegyverrel a kezében halt meg négyszáz fős szabadcsapata élén valahol a gyalui havasokban 1849. július 6-án a román lázadókkal vívott egyenlőtlen küzdelemben. Még huszonhárom sem volt. Földi maradványait Teleki Blanka grófnő is kerestette… Tüzes lelke velünk marad.