Megszólalt a kormány, eldőlt, hogyan rendezik meg az augusztus 20-i ünnepséget
Index
2026-07-14 10:10
Az augusztus 20-i rendezvénysorozat a korábban tervezett költségvetés kevesebb mint egyharmadából, egyszerűbb, racionálisabb és költséghatékonyabb szervezési keretek között lesz lebonyolítva – közölte a belügyminiszter kedden.
Pósfai Gábor tájékoztatása szerint a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Zrt. (NRÜ) 2026 februárjában bruttó 12,5 milliárd forintos szerződést kötött az idei augusztus 20-i ünnepi programsorozat megvalósítására.
Ezt megelőzően, 2025 decemberében mintegy 5 milliárd forint értékű szerződés született a tűzijáték lebonyolítására – tette hozzá a tárcavezető. A két szerződés együttes értéke
bruttó 17,5 milliárd forint volt, a szerződéseket a Lounge Event Kft.-vel kötötték meg és 50 százalékos előleget, 8,7 milliárd forintot fizettek ki, és a tűzijátékot is megrendelték.
Pósfai Gábor bejegyzése szerint a Lounge-csoportot érintő büntetőeljárásra, bankszámlazárolásokra, végrehajtási intézkedésekre és teljesítési kockázatokra tekintettel az NRÜ Zrt. június végén felmondta az érintett szerződéseket.
A belügyminiszter közölte, hogy a rendelkezésre álló rendkívül rövid idő ellenére az NRÜ Zrt. és a kormányzat haladéktalanul megkezdte az új közbeszerzési eljárás és a módosított műszaki tartalom előkészítését . Felmérték a piaci lehetőségeket, keresve azon rendezvényszervezőket, amelyek szakmai és technikai kapacitásaikkal képesek lehetnek az ünnepi programsorozat biztonságos és színvonalas megvalósítására.
Az augusztus 20-i rendezvénysorozat a korábban tervezett költségvetés kevesebb mint egyharmadából, egyszerűbb, racionálisabb és költséghatékonyabb szervezési keretek között lesz lebonyolítva – hangsúlyozta a miniszter.
A költségcsökkentés nem érinti az ünnep méltóságát, a résztvevők biztonságát, valamint a kiemelt családi, kulturális, zenei és esti látványelemek megfelelő színvonalú megvalósítását
– fogalmazott Pósfai Gábor.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)